Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Még idén megrendezik az Uszik–Fury címegyesítő meccs visszavágóját

Még idén megrendezik az Uszik–Fury címegyesítő meccs visszavágóját

MTI
December 21-én, Rijádban rendezik a Tyson Fury – Olekszandr Uszik profi nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmérkőzés visszavágóját.

A tíz nappal ezelőtti első összecsapást megosztott pontozással Uszik nyerte ugyancsak a szaúdi fővárosban, ezzel a profi boksz abszolút nehézsúlyú világbajnoka lett. A 12 menet alapján három pontozó közül kettő látta jobbnak Uszikot (az egyik 114:113-ra, a másik 115:112-re), egy pedig Furynak (114:113) adta a győzelmet.

A meccs után az ukrán bokszoló azt mondta, hogy a szerződésük alapján azonnali visszavágót garantálna az immár egy verséggel rendelkező brit bokszolónak.

A címegyesítő meccs visszavágójáról az X-en – korábban Twitter – számoltak be a szervezők.

A tíz nappal ezelőtti mérkőzésen a 2012-es, londoni olimpián aranyérmes, amatőrként világ- és Európa-bajnok ukrán Uszik a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO), míg brit Fury a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú övét tette kockára. Hasonló tétért legutóbb több mint 24 évvel ezelőtt, 1999. november 13-án zajlott csata a szorítóban, akkor a WBC nehézsúlyú világbajnoka, a brit Lennox Lewis, illetve a WBA és az IBF övét birtokló amerikai Evander Holyfield feszült egymásnak Las Vegasban, a találkozó végén pedig előbbi bunyós kezét emelték a magasba.

Borítókép: Olekszandr Uszik (Fotó: MTI/EPA/Ali Haider)

További tartalmak