Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Agyvérzéssel szállították kórházba az olimpiai bajnok Gedó Györgyöt

Agyvérzéssel szállították kórházba az olimpiai bajnok Gedó Györgyöt

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Kovács István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke az M1-nek megerősítette, hogy a 75 éves olimpiai bajnok bokszolót, Gedó Györgyöt valóban sztrókkal vitték kórházba és át is esett az operáción.

Elsőként az Index számolt be róla, hogy vasárnap agyvérzést kapott Gedó György, aki az 1972-es müncheni olimpián kislégsúlyban lett olimpiai bajnok. A jelenleg élő két magyar ökölvívó olimpiai bajnok közül az idősebb, Gedó is hivatalos volt a vasárnap kora este rendezett Veterán Bunyósok Alapítványa éves összejövetelére, ám néhány órával előtte sztrókot kapott. Kovács Kokó István az M1-nek megerősítette az értesüléseket, hozzátéve, hogy a 75 éves korábbi bunyóst már az operáción is átesett a kórházban.

A 48 kilósok között versenyző volt ökölvívó a müncheni olimpia kislégsúlyú küzdelmeinek megnyerése előtt kétszer, 1969-ben és 1971-ben Európa-bajnok lett, s ő az egyetlen magyar ökölvívó, aki négy olimpián is szerepelt – 1968, 1972, 1976, 1980. Nyolc alkalommal szerzett magyar bajnoki címet, s kétszer választották az év magyar ökölvívójának.

Borítókép: Fotó: olimpia.hu

További tartalmak