A MOB honlapjának beszámolója szerint Kulcsár Krisztián részletesen vázolta a MOB jelenlegi felépítését, szerepét a hazai sportban és a szervezet jövőbeli terveit. Szó esett a 2024-es budapesti olimpiai pályázat tanulságairól is.
A nemzeti ötkarikás bizottságokkal kapcsolatos általános elvárásokat érintve Thomas Bach úgy fogalmazott, hogy „egy nemzeti olimpiai bizottság megítélése két pilléren nyugszik: az egyik a sportolók sikeressége, a másik pedig az olimpiai eszme, a sportból fakadó értékek népszerűsítésének hatékonysága az ország területén”.
A német sportdiplomata azt is kiemelte, hogy Magyarország kedvező infrastrukturális lehetőségeinek köszönhetően magabiztos pozícióba került a nemzetközi sportéletben. Ezt a folyamatot tovább segíti a MOB és a kormányzat jó kapcsolata – mondta.
Kulcsár Krisztián kifejezte aggodalmát a 2022-es dakari ifjúsági olimpia kapcsán, erre a NOB első embere kifejtette: teljesen nyugodt a szervezéssel kapcsolatban, és kiemelte, a NOB nem hagyhat ki a házigazdák sorából egy olyan kontinenst, amely rengeteg nagyszerű sportolót ad a világnak.
Thomas Bach örömmel fogadta a MOB meghívását Magyarország négy legnagyobb 2019-es sporteseményére, az asztalitenisz, a vívó, a kajak-kenu és az öttusa világbajnokságra, majd felidézte emlékeit vívómúltjából a korábbi Balaton Kupáról, ahol az asszók szabadtéren zajlottak, ahogy fogalmazott, felejthetetlen hangulatban.