Musorujsag
Élő Eredmények

Több mint egymilliárd forinttal több jut a magyarok olimpiai felkészülésére

MTI
A kormány több mint egymilliárd forint többlettámogatást biztosít a tokiói olimpiára való felkészülésre, és több mint 100 millió forinttal emelte meg a doppingellenes feladatokra fordítható összeget - közölte a sportért felelős államtitkár szombati évnyitó sajtótájékoztatóján Budapesten.

Szabó Tünde kiemelte: 2020-ban nagyon sok feladat vár a sportvezetésre, és biztos abban, hogy a magyar sport idén is az eddigi sikeres pályán fog haladni.

„A sport továbbra is nemzetstratégiai ágazat, a célok pedig változatlanok: minden gyermek sportoljon, ehhez legyenek megfelelő színvonalú sportlétesítmények, illetve ebben az évben is minél több kiemelkedő sporteseménynek adjon otthont Magyarország” – jelentette ki Szabó Tünde.

A tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a magyar sportolók eddig 58 kvótát szereztek, de biztos abban, hogy ez a szám a emelkedni fog, mert jelentős események vannak még hátra. Hozzátette: a magyar létszámot a csapatsportágak is növelni is tudják még, megemlítve a vasárnap a Duna Arénában kezdődő vízilabda Európa-bajnokságon szereplő férfi és női vízilabda-, valamint a márciusi győri kvalifikációs tornán résztvevő női kézilabda-válogatottat.

Az államtitkár kifejtette: azért emelték meg több mint egymilliárd forinttal az olimpiai felkészülésre szánt támogatást, hogy a versenyzőknek és az őket felkészítő szakembereknek kizárólag az előttük álló feladatokra kelljen koncentrálniuk. A doppingellenes feladatok ellátására szánt plusz 100 milliónak köszönhetően idén állami finanszírozásból 1500-nál is több ellenőrzést fognak elvégezni a magyar sportolóknál.

Szabó Tünde hangsúlyozta azt is, hogy ebben az évben csaknem 140 hazai rendezésű nemzetközi sporteseményt támogat a kormány, ezek között a már említett vízilabda és kézilabda mellett birkózásban és úszásban is olimpiai kvalifikációs versenynek ad otthont az ország. A kiemelt események közé sorolta még a karatésok februári kadét, junior és U21-es Európa-bajnokságát, a tavasszal a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő női tenisz Fed-kupa-döntőt, amelyen rendezőként vehet részt a magyar válogatott, az áprilisi túraautó világkupát, továbbá a kamion Eb-t, amelynek a Hungaroring ad otthont, akárcsak a nyári Forma-1-es futamnak.

„Májusban újabb sporttörténelmi esemény következik, hiszen mi rendezzük a több mint százéves múlttal rendelkező Giro d’Italia kerékpáros körverseny első három szakaszát, amely remek alkalom arra is, hogy megmutassuk hazánkat, a szép tájainkat a versenyt tévén követő több millió nézőnek, egyúttal ezzel erősíthetjük majd a kerékpársportot, az élsport és a szabadidőport területén” – fogalmazott az államtitkár. Nem hagyta ki a felsorolásból egykori sportága, az úszás Európa-bajnokságát sem, amely május 11-én kezdődik a Duna Arénában, előtte pedig Budapesten tartja tisztújító kongresszusát az európai úszószövetség, a LEN.

A kiemelt nemzetközi sportesemények megrendezésének pozitív gazdasági, turisztikai és országimázshatásain túl azt is megemlítette, hogy ezek a versenyek hatalmas motivációt jelentenek az utánpótláskorú sportolóknak, és hatásukra már eddig is több magyar fiatal zárkózott fel a világ élmezőnyéhez. Mások mellett a 19 évesen világcsúccsal világbajnokságot nyerő Milák Kristófot, a 22 évesen nyíltvízi vb-aranyérmes Rasovszky Kristófot és a 21 esztendősen Budapesten párbajtőrben világbajnoki címet szerző Siklósi Gergelyt nevezte meg.

„Egyik legfontosabb nemzeti ügyünk a tehetséggondozás, hogy olyan példaképek nőjenek fel, akik másokat is ösztönöznek a mindennapos testmozgásra” – mondta Szabó Tünde. Kitért arra, hogy idén elindultak az államilag elismert akkreditált sportakadémiák, amelyek átfogóan gondoskodnak a fiatal sportolók felkészítéséről, versenyeztetéséről. Mondandóját azzal zárta, hogy „2020-ban sportszakmai szempontból izgalmas és sűrű évnek nézünk elébe, és Magyarország ebben az esztendőben is jelentősen hozzájárul a nemzetközi sport fejlődéséhez, hiszen szinte az egész évben világszínvonalú eseményekre látogathat ki a sportszerető közönség”.

További tartalmak