Musorujsag
Élő Eredmények

Kiadta első hivatalos ajánlását a tokiói olimpiára a NOB

mti
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság honlapján publikálta az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékok résztvevőinek szóló első ajánlását.

A 33 oldalas dokumentum alapvető ajánlásokat fogalmaz meg, melyek szerint például az étkezések, az alvás és a versenyek idejét leszámítva ajánlott lesz a maszkviselés, illetve rendszeres lesz a tesztelés, valamint javasolt lesz letölteni a japán koronavírus-alkalmazást. A NOB ajánlásában felhívják a figyelmet a közösségi közlekedési eszközök használatának minimalizálásra, illetve a kontaktok kerülésére.

A résztvevőket arra kérik, hogy a lehető legkevesebb napot töltsék olimpiai faluban, továbbá a játékok idején csak a lakhelyük és a versenyhelyszínek között mozogjanak. „Az egészség és a biztonság a legfontosabb mindenki számára. Mindenkinek meglesz ebben a maga szerepe” – mondta Cristophe Dubi, a játékok ügyvezető igazgatója.

Hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy az idei olimpia sok szempontból más lesz, mint a korábbiak, ami miatt mindenkitől nagyobb rugalmasságra és több megértésre van szükség.

A most megjelent kézikönyvet a NOB, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság, a szervezők, valamint a tokiói és a japán kormányzat az Egészségügyi Világszervezettel közösen készítette az elmúlt időszak nemzetközi versenyeinek tapasztalatai alapján.

A NOB felhívta a figyelmet, hogy a most megjelent ajánlásokat folyamatosan újraértékelik, és ha kell, módosítják majd a pandémia világra gyakorolt hatásával összhangban.

A tokiói olimpiát július 23. és augusztus 8. között rendezik.

További tartalmak