Élő Eredmények
 

A téli olimpia miatt nem fog nőni a Covid-fertőzöttek száma a WHO szerint

A téli olimpia miatt nem fog nőni a Covid-fertőzöttek száma a WHO szerint

mti
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezeténél (WHO) nem tartanak attól, hogy a pekingi téli olimpia következményeként megnő a koronavírusos fertőzöttek száma.

A WHO vészhelyzeti igazgatójának, Michael Ryannek a szavait az olimpiai ügyekben járatos insidethegames.biz ismertette, a mondandóból kiemelve, hogy a február 4. és 20. közötti olimpia nem jelent megnövekedett kockázatot a járvány terjedését illetően. A magas rangú tisztviselő a WHO álláspontját ismertetve hangsúlyozta: bizakodásuk alapját azok a védelmi intézkedések adják, amelyeket a kínai szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hozott a pandémia továbbgyűrűzésével szemben.

A rendelkezések értelmében a Pekingbe érkezők, majd zárt buborékrendszerbe kerülő olimpiai résztvevők naponta Covid-teszten esnek át, és ott tartózkodásuk idejére szigorú korlátok közé szorítják a személyes kontaktusokat, a járvány terjedése szempontjából veszélyt jelentő találkozásokat, miközben az olimpiai nyitány előtt a vírus ellen be nem oltottakra eleve háromhetes karantén vár.

A pandémiás félelmek az elmúlt hetekben a vészesen gyorsan terjedő omikron variáns megjelenését követően erősödtek fel, és a hatóságok a sportolók, tisztségviselők, újságírók védelme érdekében további szigorításokat léptettek életbe – írta a portál.

„Az intézkedések nagyon szigorúak és igen erőteljesek, s jelenleg nem látjuk, hogy különösebb kockázattal járna a játékok megrendezése” – mondta a WHO-igazgató.

A NOB, amely valamennyi érdekeltet fokozottabb éberségre szólította fel a Kínába indulás előtt, a múlt hónapban azt közölte, hogy a tavaly nyári, tokiói olimpia nem eredményezett megnövekedett számú Covid-esetet Japánban.

Borítókép: Peking, 2022. január 7. A 2022-es pekingi téli olimpiát hirdető óriásplakát egy bevásárlóközpont homlokzatán a kínai fővárosban 2021. december 24-én. MTI/AP/Mark Schiefelbein

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)