Élő Eredmények
 

"A történelem majd megmutatja, hogy ki tesz többet a békéért” – üzeni a NOB elnöke

"A történelem majd megmutatja, hogy ki tesz többet a békéért” – üzeni a NOB elnöke

MTI
Thomas Bach elnök megvédte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntését, amely szerint fontolóra veszi annak a lehetőségét, hogy az orosz és fehérorosz sportolók bizonyos feltételek teljesítése esetén, semleges színekben visszatérhessenek a nemzetközi sportéletbe.

A NOB csaknem három héttel ezelőtt hozzájárult ahhoz, hogy a két ország sportolói részt vehessenek az ázsiai kvalifikációs tornákon. Továbbá vizsgálja annak a lehetőségét, hogy Oroszország és közvetlen szövetségese, Fehéroroszország sportolói visszatérjenek a nemzetközi porondra, semleges színekben, azaz nem használhatnák zászlajukat, címerüket és himnuszukat. Ennek nyomán – Ukrajna kezdeményezésére – több ország is bojkottal fenyegetőzött a 2024-es párizsi játékokat illetően.

Bach szerint ez a lépés támadás az ötkarikás mozgalom alapjai és az általa képviselt elvek ellen, egyben a sportminiszteri posztot is betöltő Vadim Hutcajthoz írt levelében felszólította Ukrajnát, hogy hagyjon fel a bojkottfenyegetéssel.

„A történelem majd megmutatja, hogy ki tesz többet a békéért. Az, aki nyitott marad és hajlandó kommunikálni, vagy az, aki az elszigetelést és a leválasztást javasolja” – mondta a NOB-elnök a Franciaországban zajló alepesisí-világbajnokságon, majd hozzátette: „Próbálunk olyan megoldást találni, amely a sport küldetését szorgalmazza, ez pedig az egységesítés, nem akarunk hozzájárulni még több viszályhoz és a vita további elmérgesedéséhez.”

Litvánia sportminisztere pénteken megerősítette, hogy 35 ország képviselője ült össze megvitatni az orosz és fehérorosz sportolók kitiltásának hivatalos indítványozását a jövő évi ötkarikás játékokról, amelyet az orosz sportminiszter korábban „teljességgel elfogadhatatlannak” nevezett.

Thomas Bach a franciaországi Courchevel Meribelben tartott beszédében visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a NOB „a történelem rossz oldalára állt”, és kiemelte: együttérez az ukrán sportolókkal, de „nem a kormányok feladata annak eldöntése, hogy ki melyik sportversenyen vehet részt”.

Hangsúlyozta azt is, hogy a NOB teljes mértékben szolidáris Ukrajnával, annak sportolóival, és támogatja, hogy erős ukrán csapat legyen Párizsban a 2024-es olimpiai játékokon.

Borítókép: Thomas Bach (Fotó: EPA/HANNIBAL HANSCHKE)

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)