Nemzetközi Olimpiai Bizottság keddre nyílt napot szervezett, így végig lehetett követni, hogyan zajlik egy beköltözés: Ecseki Nándor foglalta el éppen a szobáját, és ismerkedett a körülményekkel. A Madarász Dórával vegyes párosban induló asztaliteniszezőnek pozitívak voltak az első benyomásai. Elmondta, hogy az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz lesz a szobatársa, ami szerinte azért jó, mert vele ellentétben neki már van olimpiai tapasztalata.
„Ez az első olimpiám, de remélem, nem az utolsó” – jelentette ki.
Az utazásról elárulta, problémamentes volt, minden nagyon simán ment, nem volt késés sehol. A versenyére, illetve a szerdai sorsolásra rátérve úgy fogalmazott, a 16-os mezőnyben 11. kiemeltek, így az erősebbek közül kapnak majd ellenfelet, de a kínaiakat mindenképpen szeretnék elkerülni.
„A svéd, a román, vagy a spanyol ellenfél jöhetne, de talán még a hongkongi is” – tette hozzá.
„Egy picit nagyobb hangsúlyt fektettünk a regenerációra, körülbelül háromhetes felkészülés volt. A következő napokban a meccsre való felkészülés következik. Nagyon jó hangulatban vagyok, bár természetesen egyre inkább izgulok, ahogy közeledik az első meccsem” – mosolygott az asztaliteniszező.
„Belegondolni, hogy összefuthatunk olyan világsztárokkal, mint Rafael Nadal vagy Novak Djokovics. Régen csak álmodtam erről, de ennek még nincs vége, szeretnék jó eredményt is elérni, a célom, hogy mentálisan és fizikailag is kihozzam magamból” – fogalmazott Ecseki Nándor.
Ecseki szombaton 16.30-kor kezdi a vegyes párost Madarász Dórával.