Élő Eredmények

Videó: Kovács Zsófia megsérült, kérdéses a párizsi szereplése

m4sport.hu
A magyar tornászválogatott orvosának közlése szerint Kovács Zsófia megsérült csütörtöki pódiumedzésén, így kérdésessé vált szereplése az olimpiai játékokon.

Dr. Halasi Tamás a közmédia helyszíni stábjának elárulta, Kovács korábban már műtött térde sérült meg a leugrásnál, jelenleg az orvosi szobában pihen. Pénteken 9.30-kor MRI-vizsgálaton vesz részt, ezt követően lesz pontos diagnózis, jelenleg kérdéses az olimpiai szereplése.

A helyszínről Bittmann Emil jelentkezett:

A háromszoros Európa-bajnok Kovácsnak szeptemberben elszakadt a keresztszalag a térdében, ezért nem vehetett részt októberben a belgiumi világbajnokságon. A műtétje sikeres volt, a felépülése a tervek szerint haladt, de idén a májusi kontinensbajnokságon, az országos bajnokságon és a világkupaversenyeken sem indult, Székely Zója viszont mindegyiken ott volt.

A magyar szövetség válogatási elvei szerint azonban kettejük között június végén a bukaresti nemzetközi versenyen felemáskorláton dőlt el a nem névre szóló olimpiai kvóta. A román fővárosban a selejtezőben Székely ért el magasabb pontszámot, Kovács csak első számú tartalék volt, végül mégis szerepelhetett a döntőben, ahol megelőzte Székelyt.

Székely korábban az Nemzeti Sportrádióban arról beszélt, hogy tartalékként készül az ötkarikás játékokra, és tudomása szerint a becserélésének nincs időkorlátja. Draskóczy Imre szövetségi kapitány a közmédia helyszíni stábjának úgy fogalmazott, amennyiben Kovács nem tud versenyezni, „szinte biztosan” lehet még cserélni, kérdés, hogy erre Székely Zója is készen áll-e.

„A pódiumedzésen Kovács Zsófi kezdett felemáskorláton, szép gyakorlatot mutatott be, mi Zsófi edzőjével, Trenka Jánossal úgy láttuk, hogy a leugrása is rendben volt, de Zsófi a lábához kapott és sajnos megsérült a műtött lába. Az orvosi team azonnal kezelésbe vette, holnap reggel 9.30 órakor kerül sor az MRI-vizsgálatra, amely biztosabb diagnózist ad, és ez után dönt az orvosi team a további teendőkről. Egyéb vonatkozásban a MOB és a MATSZ vezetői döntenek. Csenge és Lili végignézték az egészet, természetesen ők is a hatása alá kerültek, de megpróbáltuk őket felrázni. Zsófi edzője egyértelműen Zsófi mellett maradt, míg én a másik két versenyzővel végigcsináltam a pódiumedzést. Sikerült elérni, hogy csak magukra és a gyakorlataikra figyeljenek, büszke vagyok rájuk, mert ami elvárható tőlük, azt hozták a pódiumedzésen” – nyilatkozta Draskóczy a Magyar Torna Szövetségnek.

Borítókép: MTI/EPA/Erdem Sahin

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Közelgő események