Élő Eredmények

Túl szennyezett a Szajna, szerdára halasztották a férfi triatlont

MTI
A Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfi triatlonosok ma reggel 8 órára kiírt versenyét a párizsi olimpián.

A nemzetközi sportági szövetség (WT) kora reggel kiadott közleménye szerint hajnalban, 3.30-kor tartottak megbeszélést a szövetség, a párizsi szervezők, a Nemzetközi Olimpia Bizottság, illetve Párizs, Párizs meteorológiai szolgálata, valamint az Ile-de-France prefektúra képviselői a folyó minőségéről és ezt követően született az a döntés, hogy a viadalt ma nem lehet megrendezni

„A legfrissebb időjárási előrejelzések alapján az a döntés született, hogy a férfi triatlon versenyszámot július 31-én (szerdán) 10 óra 45 perckor rendezik meg” – áll a közleményben, mely jelzi, hogy a nők versenye az eredeti tervek szerint szerdán 8 órakor rajtol, ugyanakkor mindkét viadalt csak akkor rendezik meg, ha a víz minősége megfelelő lesz, szennyezettsége a határérték alá süllyed. A WT hozzátette, hogy az eredetileg kijelölt vészhelyzeti nap változatlanul marad augusztus 2., azaz péntek.

A közlemény szerint a szövetség 8 órakor tart megbeszélést az edzőkkel, mely során további információkat osztanak meg velük.

Bár a múlt héten már kedvező hírek érkeztek a Szajna vízminőségével kapcsolatban, a pénteki és szombati – a nyitóünnepséget és az első hivatalos versenynap szabadtéri számait is megzavaró – eső jelentős mennyiségű szennyező anyagot mosott a folyóba, így a triatlonosok vasárnap és hétfőn sem úszhattak a versenyhelyszínen, a helyzet pedig mostanra sem javult annyit, hogy a vízbe ugorhassanak.

Az úszható Szajnát a szervezők az olimpia egyik jelképének és kulcsfontosságú örökségnek szánták. Franciaország mintegy 1,4 milliárd euró fektetett be új infrastruktúrába, hogy csökkentse a folyóba ömlő szennyvíz mennyiségét. A francia fővárosban jövő év júniusáig három fürdőhely megnyitását tervezik a nagyközönség számára.

A párizsi olimpián triatlonban három számban avatnak bajnokot. A magyar színeket a férfiak egyéni viadalán Bicsák Bence és Lehmann Csongor, a nőknél pedig Kuttor-Bragmayer Zsanett képviseli. A vegyes váltók – melyben nincs magyar csapat – augusztus 5-én csatáznak majd.

Borítókép: Párizs, 2024. július 25. A Szajna, balról az Eiffel-torony a 2024-es párizsi nyári olimpia megnyitója előtt egy nappal, 2024. július 25-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Közelgő események