Élő Eredmények

Varga Zsolt több kapkodást is látott: Voltak olyan területek, ahol kifejezetten nem játszottunk jól

m4sport.hu | Szerző: Sz. Sz.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-7-re kikapott kedden Spanyolországtól a párizsi olimpián, a csoportkör második fordulójában. Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint a spanyolok jobban dominálták a mérkőzést a támadásokban, és kihasználták a hibákat.

„Voltak olyan részei a tervnek, amik a vereség ellenére is megvalósultak, azonban olyanok is, amelyek nem. Kapkodást láttam a játékban, és nem voltak olyan letisztázottak a helyzetek. Bizonyos részei a játéknak lassan indultak” – mondta a mérkőzés után az M4 Sportnak Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A kapitány elmondta, azon túl, hogy a csoportmérkőzéseken egyértelműen a továbbjutás a cél, fontos a csapat játékának csiszolása, pontosítása is, „minden mérkőzésen”.

„A spanyol válogatott a világ egyik legjobbja, ez tudjuk. Sokat készültünk velük az elmúlt időszakban, ma szerintem alapvetően jobban játszottak. Volt több szerencsés visszapattanó is hozzájuk, tény és való. De nem ez volt a döntő, jobban dominálták a mérkőzést a támadásokban, és kihasználták a hibáinkat.”

„Most azt éreztem, voltak olyan területek, ahol kifejezetten nem játszottunk jól. Ők meg végig hoztak egy ilyen stabilitást. Látszik rajtuk a sok évnyi összeszokottság, mi pedig dolgozunk a csúcsformánkon” – fogalmazott Varga.

A kétgólos Angyal Dániel szerint főleg támadásban, azon belül is az emberelőnyök kihasználásában teljesített alul a magyar csapat.

„Nem voltunk a leghatékonyabbak, főleg támadásban és azon belül is az emberelőnyök kihasználásában. Amiben még a spanyolok előttünk járnak és jól csinálják, hogy még egy passzt beletesznek és még egy picit próbálják szétszedni a védekezést, ezt nem baj, ha eltanuljuk tőlük, mert ezt ők csinálják a világon a legjobban, és talán ez is volt a különbség a mai meccsen: ők mindig találtak egy még jobb helyzetet, mi meg ellőttük azokat a helyzeteket, amik talán még egy passzal jobbak lehettek volna” – mondta az M4 Sportnak.

Zalánki Gergő arról beszélt a mérkőzés után, hogy egy kicsit fura a sok VAR, amikor több ütést is kapott a víz fölött.

„Az elején talán úgy indultunk, hogy kikapni nem a világ vége, de a végére ez elég heves lett. Nem akarok bírózni, de valahogy ez a bírói felfogás is segítette, hogy egy kicsit heves legyen. Fura nekem most ez a vízilabda ezzel a sok VAR-ral. Mindenki odafigyel, hogy ne legyen semmi, de közben meg a víz fölött többször pofáncsapnak és semmi, nálunk meg ezt befújják és kiállítás, fura ez a sport nekem néha. A lényeg az, hogy ez egy főpróba volt, lehet javítani, nem a világ vége. Videózunk, készülünk tovább” – ecsetelte a klasszis balkezes, aki egy találattal zárt a mérkőzésen. A spanyolok minden mozdulatára figyeltek.

Hozzátette, a két félidő teljesen más mérkőzést mutatott. Melyet érdekesnek titulált, de elmondta, „jó, hogy így is, úgy is tudunk játszani”.

„Próbáltuk játszani a játékunkat, mindent beleadtunk, de ha kell, biztos lenne néhány dolog, amit elő tudnánk húzni a tarsolyunkból” – zárta gondolatait.

„A spanyolok régóta a legszervezettebb játékot mutatják. Korábban talán a formaidőzítésük nem volt ideális, a felkészülés végén már nagyon jól játszottak, tornán kevésbé. Most nagyon jól játszottak, mi meg nem. Nagyjából ez jelentette a különbséget” – nyilatkozott az ötödik olimpiáján szereplő Varga Dénes. Hozzátette, nem volt elég gyors az emberelőny, akadozott a labda.

„Ebből adódóan nem alakult ki helyzet. Ami gólt lőttünk, az bravúrgól volt. Egyszerűen jobban játszottak” – vélekedett.

Jansik Szilárd csapatkapitány szerint sok területen kell fejlődni egyénileg és a csapatmunkában is. Hozzátette, jobb, hogy ezek a hibák most kijönnek, mert nyolc mérkőzést egy olimpián, a mai erős mezőnnyel nem biztos, hogy lehet nyerni.

„Több olyan szituáció volt, amikor feljöhettünk volna egyre, aztán ott hibáztunk egy nagyot, és ők mentek el hárommal. Élesebbek voltak, jobban reagáltak a lepattanóra” – fogalmazott.

„Lehet, hogy nem maradt már elég energiánk a támadásra, de védekezésben is kaptunk egy-két gólt, ami figyelmetlenségből jött vagy amit védhettem volna, illetve korábban védtem már. Alapvetően az alapjátékunk jól működött, nincs okunk szomorkodni, nem dőlt össze a világ, az esélyünk megmaradt, hogy elérjük a célt, amiért jöttünk. Ma is tanultunk, valamivel jobbak lettünk, ezt kell a jövőre tovább vinni. Erősebbé tudunk válni a mai meccs után is, most ez a fő cél, és az, hogy a lehető legjobban regenerálódjunk.”

Borítókép: Varga Zsolt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi vízilabdatornáján, a B csoportban játszott Franciaország - Magyarország mérkőzésen a Párizs melletti Saint-Denis-ben lévő Vizes Központban 2024. július 28-án. MTI/Czeglédi Zsolt

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Közelgő események