Az útközben forgatott videóból kiderül, hogy a csapat tagjai inkább örülnek a megszerzett ezüstéremnek, mintsem bosszankodnak az elvesztett aranyon.
Szilágyi Áron azt mondta, annak örül leginkább, hogy ez a legsikeresebb olimpiája a csapattal, hiszen eggyel fényesebb lett az érem, mint Tokióban. Rabb Krisztián azt emelte ki, hogy azokkal vívhatott egy csapatban, akik célt adtak neki, akik gyerekként motiválták őt és a példaképei voltak. „Nekem ez az egész olimpia különleges helyet foglal el az életemben és nagy öröm volt, hogy ezt a napot mellettetek átélhettem” – fogalmazott.
Szatmári András úgy fogalmazott, hogy szerették volna olimpiai aranyéremmel megkoronázni az elmúlt időszakot, ez nem sikerült, emiatt egy kicsit csalódottak, de nem lehetnek boldogtalanok. Hozzátette, „teljesen egyértelmű” volt, hogy az utolsó pillanatban a válogatottba bekerült Rabb Krisztiánt „teljes értékű csapattagként” kezelik.
Gémesi Csanád azt emelte ki, hogy az egyéni verseny után nagy bizonyítási vágy maradt benne, mert aznap azt érezte, hogy szép eredményt fog elérni. „Ez nem sikerült, onnantól az járt a fejemben, hogy olyan nincs, hogy én Párizsból érem nélkül megyek haza” – mondta.
Kapcsolódó tartalom
Az interjúból kiderült, hogy a csapatverseny napján egy 10-es kiszerelésű Cataflamból egy darab maradt estére, ebből leginkább Szilágyi Áron fogyasztott, akinek az első asszójában kiújult egy korábbi saroksérülése.
„Nagyon jó fizikai állapotban érkeztem az olimpiára, ezt az egyéni versenyben nem tudtam megmutatni. Azt gondoltam, hogy a csapatversenyben végre itt a lehetőség, erre rögtön az első tusban az olaszok ellen egy támadást indítottam és valahogy úgy csaptam oda a hátul lévő sarkamat, hogy kiújult az egyébként kilenc éve meglévő sarokgyulladásom, ami időnként csinál ilyeneket. Nagyon bosszantó volt, mert azért ez hátráltatott a nap hátralévő részében. Nem mondom, hogy a vívásban is, mert ott az adrenalin dolgozott és vívás közben nem éreztem, hogy bármi baja lenne a sarkamnak. Járni nem tudtam, de nem távgyaloglónak jöttem ide az olimpiára, hanem vívni és szerencsére az ment. A fókusz olyankor a tuson volt, az ellenfélen és azon, hogy hogyan adok találatot és nem azon, hogy fáj vagy nem fáj a sarkam. Meccsek között kegyetlenül érződött, jegeltük, bevettem egy marék gyulladáscsökkentőt, aztán csináltam a dolgomat” – fogalmazott.