Élő Eredmények

Újabb óriási magyar bringás siker Párizsban: Vas Blanka olimpiai negyedik!

m4sport.hu/MTI
Valter Attila után Vas Blanka szenzációsan tekert Párizsban: a 22 éves magyar bringás parádés versenyzéssel a 4. helyen jött meg az országúti kerékpárosok női mezőnyversenyében.

A 158 kilométeres, 1700 méter szintemelkedésű vasárnapi viadal rajtja és célja is a Trocaderónál kapott helyet. Egy nappal korábban a férfiak versenyére – amelyben Valter Attila negyedik lett, a belga Remco Evenepoel pedig az időfutam után második aranyérmét gyűjtötte be – becslések szerint félmillióan voltak kíváncsiak az utak mentén. Ezúttal is sokan látogattak ki, a városban végig egybefüggő volt a nézők sora. A rövid, mintegy kétszáz méter hosszú célegyenesnél, a Jéna hídhoz vezető út mentén már ekkor is hatalmas volt a tömeg, magyar zászlókat is lehetett felfedezni, többségben pedig a holland drukkerek voltak.

Három éve hatalmas meglepetésre hosszú szökés végén az ezúttal is induló osztrák Anna Kiesenhofer győzött, részben annak köszönhetően, hogy többször akadtak problémák az időkülönbségek közlésével, így a versenyzők sem mindig voltak tisztában az aktuális állással, az olimpián pedig a világbajnoksághoz hasonlóan tiltott a rádió használata, erre idén sem volt lehetőség.

A várakozások alapján az U23-as világbajnok, a felnőtteknél 2021-ben vb-negyedik Vasnak feküdt a rövid kaptatókkal tarkított technikás pálya, amelynek utolsó felében a párizsi körözés során számos lehetőség volt akció indítására, de akár arra is, hogy egy kiscsoportos sprintből érjen el jó eredményt az SD Worx-Protime magyar bajnoka. Vas három éve hegyikerékpárban negyedik lett Tokióban, ebben a számban egy hete a francia fővárosban a tizedik helyet szerezte meg, ám az országúti viadalra többet készült és előzetesen itt is lehetett jobb eredményre számítani tőle.

Hatfős és veszélytelennek ítélt szökevénycsoportot engedett el hat percre a mezőny, volt olyan, hogy az élboly egyik tagja váltóprobléma miatt csak lassan tudott haladni egy emelkedőn, így egy darabon szökevénytársai tolták felfelé, amíg megérkezett hozzá a technikai segítség.

A párizsi körözéshez érve – a záró hatvan kilométerhez közelítve – megkezdődtek a tempóváltások a mezőnyben, a holland Marianne Vos gyorsan hatástalanított megindulásával tartott először az addig a bolyban taktikusan meghúzódó Vas. A mezőny gyorsan közelített a szökevényekhez a szűk, technikás utakon, 48 kilométerrel a vége előtt volt is bukás, amelyben az elöl helyezkedő Vas nem volt érintett. Darabokra szakadt a mezőny, az elöl haladók rögtön utol is érték a szökevényeket, miközben több esélyes hátul ragadt, innen egyedül a világbajnok belga Lotte Kopecky tudott felzárkózni az élcsoporthoz, amelyben ott volt a sportági sprinterlegenda Vos, illetve az idén Giro d’Italiát nyert olasz Elisa Longo Borghini is.

A 12 fős élboly harminc kilométeren belülre érve egy perccel haladt üldözői előtt. A záró húsz kilométerre pedig Vas, valamint a 2012-es olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok Vos maradt az élen és távolodtak el fél percre riválisaiktól. A Montmartre utolsó mászásakor fél perccel tekert Vasék mögött az ötfős üldözőboly, amelyből Faulkner és Kopecky indult meg utánuk felfelé.

A síkon hosszú kilométereken át néhány másodperc különbséggel haladt egymáshoz képest a két duó, majd három és fél kilométerrel a vége előtt értek össze. Faulkner három kilométeren belül megindult, a másik három kerékpáros pedig egymást kezdte nézegetni, így az amerikai húsz másodpercre el tudott tempózni. Innen már nem is volt visszaút az üldözőhármas számára, Faulknernek a jó ütemű megindulás aranyat ért, Vasék pedig a hídon a második helyért sprinteltek. Erről Vas centikkel bár, de lemaradt: az ezüst Vosé, a bronz Kopeckyé lett, Vas pedig – akárcsak egy napja Valter – negyedik lett.

Eredmény, országúti kerékpár:
női mezőnyverseny (158 km), olimpiai bajnok:
Kristen Faulkner (Egyesült Államok) 3:59:23 óra
2. Marianne Vos (Hollandia) 58 másodperc hátrány
3. Lotte Kopecky (Belgium) azonos idővel
4. VAS KATA BLANKA a. i.

Borítókép: Párizs, 2024. augusztus 4. Vas Kata Blanka a 2024-es párizsi nyári olimpia női országúti kerékpárosok mezőnyversenyében a Trocadero téren 2024. augusztus 4-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Közelgő események