Gémesi Csanád sűrű napokon van túl.
„Annyi üzenetet, videót, szurkolást, gratulációt kaptunk, hogy tényleg érezzük, micsoda szeretet vesz minket körül. Nagyon vártuk ezt a pillanatot, óriási élmény, hogy ilyen fogadtatást kaptunk a Kopaszi Gáton. Elkezdtük az ünneplést Párizsban, ez még a következő napokban folytatódni fog, azt gondolom. De közben sikerült eljutnunk egyéb sportágak versenyére is. Kós Hubertnek tudtunk drukkolni, és a férfi párbajtőrözőknek is nagyon, úgyhogy óriási élmény volt a helyszínen átélni az ő sikerüket is. Megélni, hogy nekik is mennyit jelentett, hogy ott vagyunk, drukkolunk nekik és mennyire büszkék vagyunk rájuk.”
Kapcsolódó tartalom
Még nem tudja, folytatja-e a pályafutását.
Nem tudom még, ebben a döntésben nem csak egyedül vagyok, a feleségem és a három gyermekem ennek részesei kell, hogy legyenek. Velük fogom megbeszélni, szerintem néhány hét múlva, higgadtan át tudjuk gondolni, hogyan folytatjuk tovább. De természetesen én nagyon szeretek vívni és az lenne az igazi, ha ez úgy folytatódna.”
Szatmári András reméli, hogy Szilágyi Áron nem vonul vissza, a csapat ugyanis a következő olimpián is erős lehetne.
„Kellemesen teltek az elmúlt napok, de fárasztó volt, sokat azért nem aludtunk három-négy napig, sűrűek voltak a programok, de nyilván kellemes teher volt ez. Egymás gondolatait is ismerjük nagyjából, de én is várom, hogy mit fog nyilatkozni, mondani és hogyan dönt. Reménykedem, hogy folytatja, mert erős csapatunk van, még Los Angelesben is erősek lehetünk, de négy év azért messze van. Ha úgy adódik, hogy folytatja mindenki, nem lehet más a cél, mint az arany. De hosszú idő még ez a négy év, most jöttünk haza, kell azért egy nagyobb pihenés, hogy átgondoljuk és átértékeljük az elmúlt időpszakot. Ez a jövő zenéje lesz, ki hogyan dönt. Örülünk, hogy ezüstéremmel tértünk haza, ám bennem azért még van némi hiányérzet, hogy nem jött össze az arany, de ez valószínűleg elmúlik, ahogy telnek a hetek.”
Rabb Krisztián nem áll meg az aranyig.
„Nagyon boldog vagyok, hogy átélhettem ezt, nagy élményekkel gazdagodtam az elmúlt napokban. Pihenésre még nem nagyon volt idő, de jó volt, hogy kint tudtunk maradni néhány napot, szurkolóként is részt tudtunk venni az olimpián. Sűrű, de izgalmas volt az elmúlt pár nap. Még emésztgetem az érzéseket, fordulatos éven vagyok túl, izgalmakkal teli események voltak. Ezeket még dolgozom fel. örülök, hogy lehetőséget kaptam végül arra, hogy a kardcsapat tagja legyek, és hogy ilyen jól szerepeltünk. Úgy érzem, ebbe mindent beleraktunk. Minden erőmmel a Los Angeles-i olimpiára fogok készülni, egy kis pihenés után gőzerővel tovább, nem állok meg az aranyig.”