Élő Eredmények

Ilyés Ferenc szerint bizakodásra ad okot a kéziválogatottak olimpiai szereplése

MTI
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke számára a magyar női válogatott olimpiai hatodik helyezése bizakodásra ad okot.

„Büszkék vagyunk, hogy 2004 után a 2024-es olimpián ismét két csapattal képviselhettük a magyar színeket Párizsban. Elismerés illeti a fiúk teljesítményét, hiszen a világ legjobbjai ellen egészen az utolsó pillanatig versenyben voltak a továbbjutásért, míg a lányok a mezőny legfiatalabb csapatával a hatodik helyen zártak, ami bizakodásra ad okot, hogy legközelebb plusz négy év tapasztalatával felvértezve ezt az eredményt is felülmúlhatjuk” – írta csütörtökön a közösségi oldalán az MKSZ elnöke.

A magyar férfi válogatott egy győzelemmel és négy vereséggel csoportja ötödik helyén végzett, nem jutott a negyeddöntőbe, és összességében tizedik lett. A női csapat bejutott a legjobb nyolc közé, ahol hosszabbítás után maradt alul Svédországgal szemben, végül a hatodik helyet szerezte meg.

A játékosként kétszeres olimpiai negyedik helyezett Ilyés Ferenc hozzátette, köszönet illeti a Magyar Olimpiai Bizottságot, amely minden támogatást megadott az MKSZ-nek és a válogatottaknak, illetve köszönetet mondott a helyszínre kilátogatott magyar szurkolóknak, akik az utolsó pillanatig bíztatták a csapatokat.

Borítókép: Villeneuve-d'Ascq, 2024. augusztus 6. A magyar válogatott tagjai a Himnuszt éneklik a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának negyeddöntőjében játszott Magyarország - Svédország mérkőzés kezdete előtt a villeneuve-d'ascqi Pierre Mauroy Stadionban 2024. augusztus 6-án. MTI/Illyés Tibor

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Közelgő események