A két órával korábbi középfutamokból előbbi Csipesék harmadikként, Puppék negyedikként léptek tovább. A döntőben a lelátókhoz közeli 7-es és 8-as pályán egymás mellett eveztek.
A négyesben csütörtökön bravúros teljesítménnyel kiharcolt bronzérem feldobta a magyar női kajakosokat, a váratlan siker önbizalommal tölthette el őket, legalábbis ez látszott a versenyzésükön.
Csipes és Gazsó a táv felénél már második volt az új-zélandiak mögött, ezt a pozíciót nagy küzdelemben meg is őrizte, miközben a 250-nél még hatodik Pupp és Fojt fergeteges hajrával zárkózott fel, és a németekkel együtt ért célba. Hosszú percekig teljes volt a bizonytalanság, az első és a második helyezett hamar meglett, de a másik magyar páros és a Paulina Paszek, Jule Marie Hake német duó a stégen várta, hogy kiírják a végeredményt. Végül 1:39.46 perccel holtversenyt hirdettek. Csipesék mindössze hét századdal értek hamarabb a célba.
Az immár hétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington, aki egy másik párral nyerte ezt a számot Tokióban, most Alicia Hoskinnal magabiztosan győzött.
A négyessel korábban kétszeres olimpiai győztes, párosban Medveczky Erikával Tokióban negyedik Csipes két arany, illetve egy-egy ezüst és bronz után az ötödik olimpiai érmét szerezte.
A K-2 500 méteren világ- és Európa-bajnok Nádas és a tokiói olimpián K-1 200-on aranyérmes Tótka a középfutamból másodikként jutott tovább. A friss Eb-győztes magyar egység a döntőben jól rajtolt, fél távnál harmadik volt a németek és az ausztrálok mögött, de óriási tempót diktált a táv második felében és végül a második helyen ért célba a Jacob Schopf, Max Lemke német páros mögött és a három éve ugyanebben a számban, de még 1000 méteren győztes Jean van der Westhuyzen, Tom Green ausztrál kettős előtt.
Fűthette a bizonyítási vágy a magyar páros tagjait, mert a négyessel a várakozásoktól elmaradva csak hetedikek lettek egy nappal korábban. Ennek megfelelően rendkívül határozottan, nagy odaadással versenyeztek és óriási csatában szerezték meg a második helyet. A Tokióban K-1 200 méteren első Tótka a második olimpiai érmét szerezte, Nádas viszont – aki örömében elsírta magát a célba érkezés után – pályafutása során először állhat dobogóra az ötkarikás játékokon.
Az olimpia előtt nem sokkal összeült Kopasz Bálint és Varga Ádám a B döntőbe került és ott a hetedik helyen ért célba, így összesítésben 15. lett. A két klasszis versenyzőnek szombaton jön a fő feladata, amikor az tokiói olimpia arany- és ezüstérmeseként lapátolnak majd 1000 méter egyesben.
A Nádas, Tótka páros a magyar kajak-kenu sport 90. olimpiai érmét nyerte, egyben a magyar küldöttség 14. dobogós helyezését harcolta ki a párizsi olimpián.
Remekül küzdve a negyedik helyen végzett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó a kenu kettesek 500 méteres versenyében.A szegedi páros mindkét tagja ötkarikás újonc, de júniusban együtt Európa-bajnokságot nyertek, és Franciaországba is az éremszerzés reményében érkeztek. Kedden délelőtt harmadik hellyel nyitottak, majd délután megnyerték a reményfutamukat, pénteken délelőtt pedig másodikak lettek a középfutamukban.
A döntőre rendkívül erős mezőny jött össze, így a dobogós helyezés kiharcolása nagyon jó eredménynek tűnt. A Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja kínai páros címvédőként és aktuális világbajnokként versenyzett azzal a tudattal, hogy évek óta veretlen. A spanyol egység volt tavaly a vb-második, a kanadai pedig a vb-harmadik. Utóbbi hajóban térdelt Katie Vincent, aki Tokióban harmadikként végzett testvérével, de most mással evezett. Ugyancsak erős ellenfélnek számított előzetesen az ukrán páros, melyben Ljudmila Luzan másik párral ezüstérmes volt Tokióban.
A rajt után a magyarok a mezőnyben lapátoltak, féltávnál az ötödik-hatodik helyen haladtak az erős hátszeles pályán, de látszott rajtuk, hogy feljebb tudnak zárkózni. A kínaiakat ezúttal sem lehetett legyőzni, az ukránok és a kanadaiak pedig a második-harmadik helyért harcoltak, a magyar hajó pedig 54 századmásodperccel a tengerentúliak mögött ért célba a negyedik helyen.
A kenus Adolf Balázs a hetedik helyen végzett 1000 méter egyesben, a hosszabb távokon négyszeres világbajnok, ebben a számban Tokióban 15., a játékokat követő 2021-es vb-n bronzérmes magyar versenyző egy nappal korábban Hajdu Jonatánnal jó kezdés után hatodikként végzett párosban, és most egyesben nyílt lehetősége a javításra.
A fináléban az élen haladókkal szemben gyorsan hátrányba került a lelátókhoz közeli nyolcas pályán evező magyar versenyző, aki aztán az összes ellenőrző pontnál hetedik volt, s végül a németek háromszoros olimpiai bajnokát, Sebastian Brendelt megelőzve zárt ebben a pozícióban.
Győzött nagy fölénnyel a világbajnok cseh Martin Fuksa, másodikként a címvédőként érkezett brazil Isaquias Quieroz ért célba, a harmadik helyen pedig a moldovai Szergej Tarnovszki végzett.
A B döntőben Fejes Dániel harmadik lett, így összességében a 11. helyen zárt.