„Az egész napot nagyon élveztem, nagyon sokan szurkoltak nekem, olyan volt, mint egy álom. Nem érdekelt semmi, mindig azt mondtam magamnak, hogy én vagyok a legerősebb, a leggyorsabb, bízom magamban és én vagyok a legjobb, nagyon motiváltam magam fejben és tudtam, hogy nagyon sokat edzettem és hogy fizikálisan én vagyok a legjobb. Csináltuk a dolgokat és tökéletesen kijött” – mondta még közvetlenül a döntő után Márton.
„Nagyon nagy élmény volt, felmentem a dobogóra és olyat éreztem, mint még soha. Azt éreztem, hogy minden munkának meglett az eredménye, úgyhogy nagyon köszönöm mindenkinek” – mondta az eredményhirdetésről, a versenynappal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy reggel óta bízott magában és abban, hogy nem feleslegesen pakolta be a táskájába a magyar válogatott melegítőjét, hanem a dobogón felveheti.
Márton Viviana edzőpartnere az olimpiai felkészülés során ikertestvére, a világbajnok Márton Luana volt, aki elárulta, nehezen élte meg a mai napot. „Szerintem még életemben nem izgultam ennyit, de jó lett a vége. Már reggel, amikor láttam melegíteni és rúgni Vivit, tudtam, éreztem, hogy nagyon jó lesz.”