Élő Eredmények

Gulyás Michelle: Én se lőttem jól magamhoz képest, de nem nagyon számított most

m4sport.hu
Gulyás Michelle erőt merít abból, ha nagyon mélyre kerül, ez most is segített neki, a negyedik helyezett Guzi Blanka pedig Olasz Annának mondott köszönetet.

Gulyás Michelle parádés teljesítményt nyújtva aranyérmet nyert, Guzi Blanka pedig a kombinált számban jelentősen előre lépve negyedik lett a párizsi olimpia öttusaversenyén.

Tudtam azt, hogy mentálisan kell nagyon erősnek lennem, hogy semmi ne tudjon kizökkenteni. A selejtezőben már tudtam azt, mennyivel nehezebb a technikai számokban teljesíteni, hogy ekkora közönség van. Én se lőttem jól magamhoz képest, de nem nagyon számított most” – mondta a friss olimpiai bajnok az eredményhirdetést követően.

Nagyon hálás vagyok azokért az emberekért akik miatt itt vagyok, akik hittek benne, hogy nekem itt van a helyem az olimpián. Sok rossz dolog ért az olimpia előtt, köszönöm az összes edzőimnek barátomnak, családomnak hogy támogatott és itt voltak ők is, velük együtt élhettem át ezt az eredményt” – mondta Gulyás.

Ha nagyon mélyre kerülök, akkor nagyon fel tudom építeni magamat. Ez most újra sikerült, de ehhez kellett, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik mentálisan támogattak, nélkülük nem ment volna. És magamnak is hálás vagyok, mert nem kételkedtem magamban, úgy voltam vele, ha megkaptam ezt a lehetőséget, akkor maximálisan élni fogok vele” – Mondta arról, mi kellett a győzelemhez, a jövővel egyelőre nem kíván foglalkozni, ünnepelni és pihenni szeretne.

Guzi Blankának a nyíltvízi úszó Olasz Anna járt a fejében az utolsó kanyarban. „Azt szoktam mondani, hogy a lovaglásnak és a lézerfutásnak köszönhető ilyenkor már a javulás. A lovaglással megalapoztam, a tegnapi egyébként szerintem jobb lovaglás volt részemről, de ma talán jobb lovat kaptam, többet segített nekem. A lézeren hála az égnek azt produkáltam, amit szoktam, viszont az úszás miatt csalódott vagyok, mert eltaktikáztam magam, nem kezdtem el az első százon úgy úszni, ezért abban maradt némi pont”.

„Összességében örülök a teljesítményeknek. Ha valaki azt mondja, hogy olimpiai negyedik helyezett vagyok, akkor biztos, hogyha ne is írom alá, nagyon boldog lettem volna. Sokszor képzeltem el, milyen érzés lehet olimpiai negyediknek lenni: hisz ő pont az első, aki lecsúszik a dobogóról. Itt szeretném megköszönni Olasz Annának, mert az utolsó kanyarban ő járt a fejemben, hogy mennyire boldog volt, mennyire értékelte a saját teljesítményét. Ez sok erőt adott nekem, hogy igenis egy negyedik hely is lehet boldog negyedik hely, úgyhogy köszönöm, Anna!”

Az újdönsült olimpiai negyedik öttusázó méltóképp búcsúzott el a lovaglástól. „Rengetegen vannak mögöttem, akiknek köszönöm. Az utolsó másfél hónapban minden nap kaptam egy szurkolói üzenetet, és ez akkora ajándék volt számomra, olyan erőt adott, hogy tényleg hálás vagyok, hogy ilyen csapat van mögöttem. Még nem gondolkodtam előre. Folytatom az öttusát, de nem tudom a hogyant, hogy kezdek neki az egésznek. Méltóképpen búcsúztam el a lovaglástól, hiszen a vb-n és az olimpián a két lovaglásom is hibátlan lett.”

 

 

Borítókép: Párizs, 2024. augusztus 11. Az aranyérmes Gulyás Michelle a női öttusázók eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában 2024. augusztus 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Közelgő események