Élő Eredmények

Gulyás Michelle olimpiai bajnok!

m4sport.hu
Egész napos pazar versenyzéssel lett olimpiai bajnok a magyar öttusázó, aki már az első lövészete után előnybe került.

Gulyás Michelle aranyérmet nyert, Guzi Blanka pedig a negyedik helyen végzett a párizsi olimpia öttusaversenyén. Gulyás Michelle Vörös Zsuzsanna 2004-es athéni győzelme után nyert Magyarországnak aranyat öttusában, egyben a sportág tizedik ötkarikás diadalát aratta.

A vasárnapi döntőt Gulyás a második, Guzi a 17. helyről kezdte a vívóeredménye alapján. A 18-as fináléban az utolsó pillanatban változás történt, a címvédő brit Kate French betegség miatt visszalépett, helyére a német Annika Zillekens került. Ő volt három éve – még Annika Schleu néven -, aki nyert helyzetből vesztette el az esélyét a győzelemre, mert nem bírt a lovával. A lovaspályán akkor történtek – az edzője durva beavatkozása – erős lökést adtak ahhoz, hogy ezt a számot végül kivegyék a sportágból. Most búcsúzik az öttusa ettől a látványos számától, a későbbiekben akadályverseny lesz a lovaglás helyén.

A versailles-i versenyközpontban – ahol korábban a lovasok szerepeltek – 16 ezer néző befogadására alkalmas lelátókat építettek, amelyek ezúttal is szinte teljesen megteltek.

A későbbi győztes Gulyás Michelle a női öttusázók döntőjében, a lövészetes futás versenyszámban a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában. MTI/Czeglédi Zsolt

A homokos talajú pályán tíz akadályt állítottak fel, a két kettessel 12 erőkifejtést kellett végrehajtaniuk a versenyzőknek. A vívás eredménye alapján fordított sorrendben kerültek sorra a döntősök. Guzi másodikként lovagolt a pályára és a 63 másodperces szintidőn belül hibátlanul ment végig. Gulyás utolsó előttiként következett, és szintén koncentrált teljesítménnyel ő is hibátlanul ment végig. Boldogan lökte magasba a karját, nagyon megkönnyebbült az után, hogy a világbajnokságon nulla pontos lovagláson úszott el a jó szereplése. Lováról leszállva boldogan ölelkezett össze Balaska Zsolt lovasedzővel.

Nem volt nagy szórás a lovaglásban, többnyire jó eredmények születtek, a spanyol Laura Heredia azonban „kiszállt” a versenyből, mert ellenszegülések miatt pont nélkül maradt. Ugyanerre a sorsra jutott a hazaiak egyik versenyzője, Marie Oteiza, aki rögtön az elején átbukott az akadályon, miután lova hirtelen megtorpant.

Az aranyérmes Gulyás Michelle a női öttusázók eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában. MTI/Czeglédi Zsolt

Gulyás Michelle, az UTE 23 éves versenyzője, aki három éve 12. volt Tokióban, bónuszvívásban nem szerzett pontot, majd a 25 méteres mobilmedencében rendezett 200 méteres úszásban 2:12.44 perccel a negyedik időt érte el. A négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futást a második helyről kezdhette. Az élen álló francia Elodie Clouvellel szemben 13 másodperc volt a hátránya, a mögötte következő, idei világbajnok dél-koreai Szong Szungmin 18-ra volt tőle.

A korábbi vb-ezüst- és -bronzérmes magyar versenyző elbírta a nagy nyomást és azt, hogy mintegy tizenötezren Clouvelnek szurkolnak. A francia bennragadt az első lövészetben, Gulyás az élre állt, és aztán már ott is maradt. Minden sorozata jó volt, végül nagy fölénnyel futott a célba, miközben a közönség állva, vastapssal buzdította a versenyzőket. Gulyás emlékezetes versenyzéssel óriási győzelmet aratott. Az összetett számban 11:10.01 perccel a hetedik időt érte el.

A 25 éves Guzi Blanka, a DVTK öttusázója a páston nem nyert asszót bónuszban, majd 2:16.25 perccel hetedik lett úszásban. A kombinált számnak a 12. helyről vágott neki, 35 másodpercre a dobogótól és végül alig maradt el tőle. Nagyon nagy tempóban futott, kiválóan lőtt és sorra hagyta le ellenfeleit. Csak Gulyást, az ezüstérmes Clouvelt és a harmadikként végző Szongot nem tudta befogni. A kombinált számot 10:45.48 perces eredménnyel megnyerte.

Az 1461 pontos világrekorddal győztes Gulyás Michelle a magyar küldöttség 19. érmét szerezte a párizsi olimpián.

Végeredmény:
öttusa, női verseny, olimpiai bajnok:
Gulyás Michelle 1461 pont
2. Elodie Clouvel (Franciaország) 1452
3. Szong Szunmin (Koreai Köztársaság) 1441
4. Guzi Blanka 143
.

Borítókép: Párizs, 2024. augusztus 11. Az aranyérmes Gulyás Michelle a nõi öttusázók eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában 2024. augusztus 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Közelgő események