Egyszerűnek is tűnhet a helyzet, ha értékelni kell egy olimpiát, hiszen elég csak megnézni a számokat. Hat arany, hét ezüst és hat bronz szerepel a magyar statisztikai soron. Ez éppen egy bronzzal kevesebb, mint amit Tokióban szerzett a magyar csapat, vagyis ha nagy képet nézünk, akkor a honi sport helyzete ebben a tekintetben semmit sem változott az elmúlt három esztendőben. Márpedig a korabeli híradásokból kiderül, hogy azt a szereplést „rendkívül jónak” minősítette a sportvezetés. A mostani értékelés még nem készült el, de vélhetően hasonló lesz a hivatalos kommunikáció.

Vagyis most se lehet okunk a panaszra. Volt olyan érmünk, amire készültünk, mert tudtuk, hogy jönnie kell, akadt olyan is, amire nem számítottunk – a szokásos meglepetés –, és volt olyan is, ami nem jött, vagy nem lett olyan fényes, mint amit reméltünk. A sport ilyen, ezek a fránya ellenfelek is felkészülnek az olimpiára, és megkavarják a magyar vágyakat.

Nyilván abban bíztunk, hogy három olimpiai arany után Szilágyi Áron verhetetlen marad, de ahogy senki sem legyőzhetetlen, ő sem az. Ezzel együtt a vívók csodásan teljesítettek, hiszen jött az arany és még két érem, továbbá több jó helyezés, nem lehet ok a panaszra. A medencés úszók is megnyerték a „szokásos” aranyakat, és még egy második hely is jött. Kicsit árnyalja a képet, hogy Kós Hubert első helye az amerikai iskolának is köszönhető – a kétszáz hát bajnoka a tengerentúlon készül egy ideje –, Milák Kristóffal kapcsolatban pedig a közvélemény nem tudja, hogy igazából milyen felkészülés áll mögötte. Talán nem is derül ki soha, de azért az ijesztő a jövőre nézve, hogy a hazai körülmények között készülő úszók közül egyik sem nyert érmet. Ezen nyilván el kell gondolkodnia a sportág hazai vezetésének, és nem Hosszú Katinka újabb kirohanása miatt kell újragondolni az úszás ügyeit, hanem saját jól felfogott érdekeik miatt. A medencén kívüli helyzet persze csodás, hiszen Rasovszky Kristóf aranya és Betlehem Dávid bronza több, mint amiről álmodhattunk. Ismerve a Szajna állapotát, a két magyar úszó bizonyította, hogy mindenből lehet várat építeni.

Párizs, 2024. augusztus 2.
Az aranyérmes Andrásfi Tibor, Siklósi Gergely, Nagy Dávid és Koch Máté (középen b-j) a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi párbajtõr csapatversenyének eredményhirdetésén a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. augusztus 2-án.
MTI/Illyés Tibor

Visszatérve az uszodába: a vízilabda eredményei előtt is tiszteleghetünk, de tegyük a szívünkre a kezünket, ennél többet vártunk. Tokióban mindkét csapat harmadik volt, most viszont érem nélkül maradtunk. A két csapat kihozta magából a maximumot, nincs ezzel gond, de nem ehhez szoktunk. A negyedik és az ötödik hely kapcsán nem csaptunk a levegőbe. Főleg a nők eredménye érthetetlen, hiszen ott a bronz után nyúltak bele a rendszerbe és váltottak kapitányt. Az idő és az eredmények nem biztos, hogy igazolják ezt a lépést.

Ahogy az négyévente szokott lenni, a kajak-kenu megrázta az éremfát. Most azonban nem jött arany, márpedig ez fáj a magyar léleknek. 1974 óta nem történt velünk olyan, hogy honfitársunk nem szerzett aranyat kajakkal vagy kenuval az olimpián. Nyilván több esetben kevésen múlt, de azért hiányzik a legfényesebb érem a kollekcióból. Mondjuk ezt, miközben a csapat fantasztikusan teljesített, nagyot harcolt minden tagja. Megszoktuk, hogy mindig van olimpiai bajnoki cím, de most megtanultunk örülni a második és harmadik helyeknek is.

Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 9.
Az ezüstérmes Csipes Tamara (b2) és Gazsó Alida Dóra (b), valamint a megosztott harmadik helyezett Pupp Noémi (j) és Fojt Sára (j2) a női kajak párosok 500 méteres versenyének döntője után a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 9-én.
MTI/Kovács Tamás

A birkózók és az ökölvívók nagyot küzdöttek, de miközben az előbbiek esetében az ötödik helyeknél szebbek voltak a remények, utóbbiak esetében megsüvegeljük az elődöntőről épphogy lemaradt honfitársainkat, pláne ugye a női szakágban, de legyen ez most egy olyan cikk, amiben nem kapnak nagy szerepet a kromoszómák.

Kézilabdában nem sok minden történt, egyszerűen teljes lendülettel szembejött a realitás. Örüljünk, hogy ott lehettünk két csapattal is, és néha bosszankodjunk azon, hogy a nőknek milyen kevésen múlt az elődöntő. Nagy csoda lett volna, de mindkét csapat megtette, amit tud, ebben ennyi volt.

Márton Viviana tekvondós aranya a csoda kategória, sosem gondoltuk volna, hogy ebben a sportban lesz magyar első hely és nagyon vártuk már, hogy a sportlövők is újra érmet nyerjenek, Major Veronika ezt meg is tette. Gulyás Michelle öttusa olimpiai bajnoki címe pedig a hab volt a tortán. Emlékezetes, hogy a sportoló indulása is kérdéses volt, hiszen a szövetségi kapitány nem őt akarta nevezni. Ehhez képest a versailles-i kastély parkjában – nem a magyarok kedvenc helye – ünnepelt. Csoda.

Párizs, 2024. augusztus 11.
Az aranyérmes Gulyás Michelle a női öttusázók eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában 2024. augusztus 11-én.
MTI/Czeglédi Zsolt

Ahogy minden magyar érem az. Nincs kedvesebb, vagy kevésbé örömteli. A színe is majdnem mindegy, mert tudjuk, hogy micsoda teljesítmény áll mögötte. Amikor pedig azt látjuk, hogy a sportolóink a dobogó második vagy harmadik fokán olyan boldogok, hogy kiugranak a bőrükből (lásd kardcsapat, kajakosok), akkor milyen jogon lehetnénk mi elégedetlenek?

Ráadásul okunk sincs rá. És akkor ott vannak még a csodás negyedik helyek. Németh Nándoré, aki századokkal maradt le az érdemről az úszóknál, vagy éppen Vas Blankáé, akinek esetében célfotó döntött az érmekről, és a magyar kerékpáros így lett negyedik. Vadnai Jonatán viszontagságos körülmények között szerzett negyedik helye is egyike volt a sok pozitívumnak. Fantasztikusak voltak mindannyian, és népszerűbbek is lettek, mint néhány bajnok.

Röviden ennyi volt az olimpiánk. Olyan, amilyennek lennie kellett. Elsősorban csodás, másodsorban olykor bosszantó. Minden tisztelet mellett is rosszul esett egy-egy eredmény, mondjuk úgy, hogy osztoztunk a versenyzők csalódottságában és dühében.

Visszatérve a statisztikákra. Mindenkinek a saját mezőnyében kell jól teljesíteni, vagyis nekünk összesítésben nem Kínával, az Egyesült Államokkal, Franciaországgal kell versenyeznünk. Ezek az országok minden tekintetben más szintet képviselnek. A mi 19 csodás érmünket a régióval kell összevetni. Nos, a Európa hatodik legeredményesebb nemzete voltunk Párizsban – szívesen lennénk ebben a pozícióban más „versenyben” is –, ami pedig a közvetlen környezetünket illeti, a lábunk nyomába sem ér senki. Ukrajna 12, Lengyelország 10, Románia 9, Bulgária és Horvátország 7, Szerbia, Csehország, Ausztria 5-5, Moldova 4, Szlovénia 3, Szlovákia pedig 1 medált szerzett.

Vagyis a helyünkön vagyunk. Ezt mutatják a statisztikák, és most hihetünk is nekik. Meghatározó sportnemzet voltunk és vagyunk, éppen ezért bosszankodunk, ha nem úgy sikerül egy verseny, ahogy azt reméltük.