A párizsi játékokon a csapattal ezüstérmes kardozó az M1 aktuális csatornának csütörtökön elárulta, hogy már nyolc éve küzdött sarok és Achilles-problémájával, mely a francia fővárosban is – elsősorban az asszók között – hátráltatta. Az operációt múlt kedden végezték el a Budai Egészségközpontban, jelenleg pedig otthon, fekvőgipszben lábadozik.
Kapcsolódó tartalom
Szilágyi Áronra mintegy öt-hat hónapos rehabilitáció vár rá.
„Ahhoz képest, hogy egy hete műtöttek, kitűnően vagyok, a fájdalom elmúlt, az orvosok szerint szépen gyógyul a sebem, úgyhogy minden a terveknek megfelelően halad. Egyelőre fekvőgipszben vagyok, minimálisan tudok mozogni, egy hétig ez még így lesz, aztán a varratszedésnél kerül át egy levehető rögzító. Ez hat hét lesz, aztán ha ez lekerül, mankóval már lehet közlekedni, illetve kicsit jobban terhelni. Ez öt-hat hónapos folyamat lesz, mire teljes értékű leszek és a páston is fogok tudni mozogni. Egy protokollt követni kell, és ha úgy mozog a bokám, akkor mehetünk tovább a következő lépcsőfokra. A legfontosabb a türelem, de nincs is hova sietnem, az olimpiai ciklus elején vagyunk, szeretném megadni magamnak az időt és a türelmet. Ezt az időszakot is projektnek, kihívásnak fogom fel, hiszen még nem volt hasonló időszak a pályafutásom során, az elmúlt másfél évtizedben sérülés miatt minimális esetben kellett kihagynom bármilyen versenyt. A célom, hogy visszakapaszkodjak és az élbolyba tartozzak a visszatérésem után is, ez biztosan nagyon nehéz feladat lesz.”
A háromszoros olimpiai bajnok a jövője kapcsán kiemelte: jelenleg nem látja magát Los Angelesben, de ez még változhat.
„Egyelőre a visszatérés a cél. Szeretnék még egy-két évet vívni, koncentrálni a csapatra, arra, hogy a következő generációnak úgy adjuk át a stafétát, hogy ők is a lehető legmagasabb szinten tudjanak teljesíteni. Segíteni a már beépült fiatalokat, és ugye azért vannak egyéni ambícióim is, minthogy visszaverekedjen magam a világranglista élbolyába. Az egy olyan kihívás, amire szívesen tekintek. Egyelőre nem gondolok Los Angelesig, jelenleg nem látom ott magam sportolóként, de soha ne mondd, hogy soha. Jöhet még az érzés, lehet, hogy megjön az étvágyam, ahogy újra elkezdek versenyezni, vagy ahogy közeledünk majd az olimpiához. Most, négy évvel előtte nehéz odaképzelnem magam, az is benne van, hogy ez tényleg egy-két év lesz, ahogy az is, hogy nem sikerül a visszatérés, bár erre nem szívesen gondolok. És az is, hogy megjön a kedvem, jönnek az eredmények és 2028-ig folytatom.”
A 34 éves kardozó kiemelte, a mostani operációtól azt reméli, hogy azáltal a folytatásban „még több is tud lenni”.
„Tulajdonképpen nyolc éve úgy keltem fel minden reggel, hogy be kell melegítenem az Achilles-ínam, mert húz, fáj. Volt, hogy kevésbé. Akadtak időszakok, amikor kevésbé éreztem fájdalmat, de volt, amikor begyulladt, és napokat, heteket kellett kihagynom. Ez főleg a felkészülésnél, a munka alatt hátráltatott, a versenyeken már nem annyira. El is mondtam, hogy az olimpián bicegek, de ez nem a tusok közben volt, ott annyira koncentrálok, hogy nem hiszem, hogy engem ez közben, azokban a helyzetekben hátráltatott volna. De a felkészülésem így nem volt teljes értékű, mert emiatt különféle gyakorlatokat, mozgásokat ki kellett venni az edzésemből. A kardio feladatokat például kerékpárral végeztem. Ettől a műtéttől remélem, hogy ezek vissza tudnak térni a felkészülésembe, és így talán még több is tudok lenni.”