Élő Eredmények

Az olimpián indulók 39 százalékától vettek doppingmintát

MTI
A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) a párizsi olimpiai résztvevők 39 százalékát ellenőrizte, azaz 4770 sportolótól vett összesen 6130 doppingmintát, ami rekordot jelent az ötkarikás játékok történetében.

Az adattal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő, az olimpiai tesztelésekért felelős ITA szolgált, kiemelve, hogy a teszteltek száma négy százalékkal haladta meg az előző, 2021-es tokiói olimpiáét, és tíz százalékkal a 2016-os riói játékokon ellenőrzöttekét.

A július 26. és augusztus 11. közötti esemény során levett vizelet- és vérminták elemzése nyomán öten buktak meg: egy iraki dzsúdós, egy afganisztáni és egy nigériai bokszoló, egy kongói sprinter és egy bolíviai úszó szolgált pozitív eredménnyel. A párizsi olimpia előtti időszakban is végzett kontrollvizsgálatokat az ITA, amely intenzív szűrőprogramot hirdetett meg, ez pedig arról szólt, hogy 2024-ben a francia fővárosban versenyzők 90 százalékát legalább egyszer ellenőrzik az ötkarikás játékok előtt.

Az ITA mostani nyilatkozata szerint Párizsban a legtöbb tesztet a legnépesebb küldöttségek, vagyis az Egyesült Államok, Franciaország, Kína és Ausztrália sportolói delegációinak körében végezték el.

„Az olyan sportágakban, mint az atlétika, a vízi sportok, a kerékpározás, az evezés és a birkózás volt a legtöbb doppingellenőrzés” – olvasható a közleményben.

Borítókép: epa11487636 The Eiffel Tower is decorated with the Olympic Rings in Paris, France, 19 July 2024. From 18 to 26 July, the day of the Opening Ceremony of the Paris 2024 Olympic Games, security measures will be put in place in the French capital along the Seine river's banks and quays ahead of the main event. The Summer Olympics are scheduled to take place from 26 July to 11 August. EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Közelgő események