A köztársasági elnök kiemelte: büszkeséget csak az az emberi nagyság ad, amely küzdelemből és becsületből fakad, a mindennapok erőfeszítéseiből és az emberi tartásból. Csak ez a magatartás az, amely például szolgál, amelyet szívesen követünk – hangsúlyozta.
Az eseményen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.
Sulyok Tamás kiemelte: felemelő érzés lehet, hogy egyéni küzdelmünk miatt dicsőítik a magyar hazát. Keveseknek adatik ez meg, történelmünk nagyjain kívül talán csak a bajnokok sajátja – mondta a köztársasági elnök. Hozzátette: az ilyen ünnepélyes pillanatokat átélve szokás mondani, hogy jó magyarnak lenni.
Gulyás Michelle: Életem végéig a legkedvesebb élményeim közé fog tartozni ez az olimpia
Emlékeztetett: sokan úgy tartják, hogy a sportban kivételesen tehetséges nemzet vagyunk. Azt mondta, nem vitatkozik ezzel, minden jel szerint így is van, de véleménye szerint sportsikereinknek nem csupán ez az egyetlen oka.
„Kell lennie valami belső indíttatásnak, amely eljuttatja legjobbjainkat a célig. Valaminek, amely már a bölcsőtől érlelődik és láthatatlanul formál” – fogalmazott.
Hozzátette: talán rokontalanságunk ítélt arra, hogy nem várhatunk a küzdelemben másokra, talán viszontagságos történelmünkből tanultuk meg, hogy állva kell maradnunk, talán közösségeink ereje ad szilárdságot küzdelmeinknek.
„Talán a magyar szív van úgy összerakva, hogy csak a cél után tud megnyugodni, és amíg el nem éri, fáradságot nem ismerve visz tovább” – fogalmazott az elnök.
Illés Fanni: Remélem, bírja a testem és velem gondolkodik Los Angelesig
„Bajnokká válni, beérni a célba pedig nem a pillanat műve. Ahhoz évek, sokszor évtizedek kitartására van szükség. A célra vezető küzdelem hosszú távú, kemény munka, nem egy versenyről szól, hanem versenyek sorozatáról, edzések garmadájáról” – mutatott rá az elnök, kiemelve: éppen ezért nemcsak a célba jutás felemelő pillanatáért mond köszönetet az olimpikonoknak, a paralimpikonoknak és a sportszakmai felkészítőiknek, hanem a hűséggel megharcolt évekért is.
Az eseményt itt nézheti vissza: