Musorujsag
Élő Eredmények

Megvan, ki irányítja a Budafokot Csizmadia Csaba lemondása után

Megvan, ki irányítja a Budafokot Csizmadia Csaba lemondása után

m4sport.hu
A labdarúgó NB I kiesője, a Budafok a hivatalos honlapján tudatta, hogy a szezonból még hátralévő két mérkőzésen Pacsi Bálint irányítja az alakulatot.

 

A Pakstól elszenvedett 9-2-es vereség után lemondott Csizmadia Csaba, a budafokiak vezetőedzője, döntését pedig az alakulat vezetősége elfogadta, így új tréner után kellett nézni.

A Budafoknál kedden meghozták a döntést, és a szezonból még hátralévő két, Budapest Honvéd, valamint Puskás Akadémia elleni összecsapáson az eddig is a klubnál tevékenykedő Pacsi Bálint irányítja majd a csapatot. A 46 esztendős szakember munkáját Suth Balázs segíti majd pályaedzőként, a kapusedzői teendőket Nagy Gábor látja el, az erőnléti edző pedig Balogh Barna lesz.

Borítókép: Pacsi Bálint (Fotó: https://www.facebook.com/BudafokiMTE)

További tartalmak