Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy a baj a két olimpiai kvótás magyar öttusázó klubjánál

SzPress Hírszolgálat/Kossuth Rádió
Több milliárd forintot veszített a koronavírus-járvány miatt a Volánbusz, a közlekedési társaság így megszüntetheti az Alba Volán öttusázóinak támogatását. A székesfehérvári klub már két költségcsökkentésen is túl van, de ha a Volánbusz kiszáll a finanszírozásból, további leépítések következhetnek.

Dávid Ilona, a Volánbusz elnöke pénteken a Kossuth Rádiónak elmondta, néhány 100 millió forintnyi többletköltséget okozott a koronavírus elleni védekezés a cégnek, de több milliárdot veszítettek az utasok számának csökkenése miatt.

Vörös Zsuzsanna mosolyogva mutatja aranyérmét, miután megnyerte a női öttusaversenyt a 2004-es athéni olimpián (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vörös Zsuzsanna, az Alba Volán öttusa szakosztályának igazgatója az SzPress Hírszolgálatnak elmondta, minden követ próbál megmozgatni, Székesfehérvár polgármesterétől is segítséget kért annak érdekében, hogy talpon tudjanak maradni.

„A lehető legrosszabbkor jött a nélkülözhetetlen támogató Volánbusz bejelentése, mert a sportágfejlesztési támogatás 20 százalékos csökkentése már önmagában is érvágást jelentett a számunkra – nyilatkozta az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna. – Tudomásul kell vennünk, hogy a városvezetés most nem tud mélyebben a zsebébe nyúlni, új mecénásra találni pedig mostanság szinte lehetetlen. A legszomorúbb az, hogy az Alba Volán öttusa szakosztálya évek óta a sportág egyik legeredményesebb hazai műhelye, amit most éppen az bizonyít, hogy mindkét magyar olimpiai kvótás, Demeter Bence és Kovács Sarolta is a mi büszkeségünk.”

A harmadik helyezett magyar csapat tagjai, Kovács Sarolta és Demeter Bence az öttusa Európa-bajnokság vegyesváltó versenyének eredményhirdetésén a székesfehérvári Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban 2018. július 23-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A szakosztály a költségek csökkentése érdekében korábban már megvált sportmasszőrétől és pszilológusától is, de kénytelenek voltak öt idősebb lovat is eladni.

„Személy szerint nekem a 21 éves Kaszinó elvesztése okozta a legnagyobb szomorúságot. Hosszú éveken át ő volt az én lovam, a versenyzőtársam és kedvencem. Sok nagy csatát vívtunk meg kettesben. Szakmai szempontból most az a gond, hogy az utánpótlás versenyzőinknek éppen olyan nyugodt és kiszámítható lovakra volt eddig szükségük, mint amilyeneket most el kellett adnunk” – tette hozzá Vörös Zsusanna.

A fehérvári öttusázóknak a fennmaradás érdekében legutóbb már két edzőt is el kellett küldeniük, ezzel együtt pedig 25 alkalmazott bérét csökkentették.

„Még mindig jobb, hogy sikerült elkerülni a sorozatos elbocsájtásokat, de az anyagi biztonság megteremtésének feladata továbbra is a napirenden maradt. Az edzések újra elkezdődhettek, a létesítményeinket fenn kell tartanunk, a szakemberek nem dolgozhatnak ingyen, a válogatottjainkat naponta szállítjuk fel Budapestre, hogy úszóedzésen vehessenek részt, és még hosszasan sorolhatnám azokat a tételeket, amelyek a kiadásaink között szerepelnek. Bízunk abban, hogy a Volánbusz döntéshozói még egyszer mérlegelik a sporttámogatással kapcsolatos lehetőségeiket, mi már akkor is fellélegeznénk, ha az eddig biztosított összeg felét megszavaznák nekünk. Más megoldást egyelőre nem ismerünk” – mondta befejezésül Vörös Zsuzsanna.

Vörös Zsuzsanna a Kossuth Rádiónak elmondta, jelenleg úgy látja, hogy decemberig – ha nagyon szűkösen és sok mindent „visszavágva”, de – biztosított a működés. „Remélem, azzal, hogy el tudtuk kezdeni az edzéseket és a nyári tábort is elkezdtük szervezni, beindul annyira szakosztály, hogy talpon tudunk maradni.” Hozzátette, néhányan a segítségükre siettek és abban bízik, hogy találnak támogatókat, akár az utánpótlás révén érdekelt szülőket.

A szakosztály vezetője hozzátette, jövő héten várható információ a Volánbusztól, de a jelenlegi információi szerint a cég egyáltalán nem tudja támogatni a székesfehérvári öttusát. Vörös Zsuzsanna hozzátette, a lovarda fenntartása évi 35-45 millió forintba kerülne, de 10-20 millió forint is már nagy segítséget jelentene.

További tartalmak