Musorujsag
Élő Eredmények

Földházi Zsófia: Ebben az évben nem biztos, hogy sikerült volna az olimpiai kvalifikáció

Földházi Zsófia: Ebben az évben nem biztos, hogy sikerült volna az olimpiai kvalifikáció

M4 Sport
Június 9-én ünnepli születésnapját világbajnok öttusázónk, Földházi Zsófia. A sérülésből felépülő olimpikon lassan kezd visszatérni a sportélethez, miután újra megműtötték törött bokáját. Az M4 Sportnak adott interjújából kiderül, egyértelmű célja, hogy kijusson a tokiói olimpiára, igyekszik a műtét miatti hátrányát az előnyére fordítani a felszabadult egy évben.

„Mondanám azt, hogy lehetne kicsit lecsavarni ebből a számból, de itt sincs megállás” – utalt mosolyogva életkorára az augusztusban bokatörést szenvedett sportoló, aki így lemaradt a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságról.

Az olimpia halasztása után úgy döntött, újra műtőasztalra fekszik, kivették az augusztusban bokájába operált csavarokat, a kettőből az egyiket orvosa tanácsára végül a lábában hagyták. „Ha megrendezték volna az olimpiát, akkor nincs műtét, így azonban nem volt akadálya. A helyzetre tekintettel próbálom a hátrányomat előnnyé kovácsolni. Szerintem ez volt az első lépés hozzá.”

A 27 éves öttusázó egyelőre a rehabilitációval foglalkozik, a szövetségtől vár útmutatást az olimpiai felkészülés menetével kapcsolatban.

„Vállalom azt, hogy nem biztos, hogy sikerült volna ebben az évben az olimpiára kvalifikálnom – árulta el Földházi. –  Vékony jégen táncoltam, a szeptemberi műtétem miatt. Majdnem kettő hónap lemaradásom volt. Igazság szerint ezt a részt én lezártam. Ahogy kimondták a halasztást, a műtétre koncentráltam. Lépésről-lépésre kell haladni. Ritka, hogy így tudunk az olimpia előtt pihenni. Szerintem nagyon ki fog jönni, hogy ki erősebb fejben, talán az a kulcs, hogy egy ilyen hosszú időszak után, ki tud felfrissülni, de mégis testileg rendben maradni és elkezdeni a munkát akkor amikor kell.”

A teljes interjút a bejátszóra kattintva tekintheti meg.

További tartalmak