Musorujsag
Élő Eredmények

Újra Kardos az öttusa hazai bajnoka a férfiaknál

mti
Kardos Bence győzött, ezzel megvédte címét szombaton a férfiak versenyében az öttusázók budapesti országos bajnokságán. Csapatban a KSI A csapata lett az aranyérmes.
Kardos Bence megvédte címét az ob-n (fotó: MTI/Kovács Tamás)

A koronavírus-járvány miatt március közepéről elhalasztott bajnokságnak a Ludovika Aréna, illetve a Ludovika Egyetemi Sportközpont és a Nemzeti Lovarda adott otthont. A szombati férfiversenyen 24-en indultak, többen sérülés és betegség miatt hiányoztak, közülük Demeter Bence és Szép Balázs koronavírus-fertőzés utáni lábadozás miatt nem állt rajthoz.

A nyitó számot, a vívást Kasza Róbert nyerte remek eredménnyel, húsz győzelme mellé csupán három vereség került a jegyzőkönyvbe. Őt követte tíz évvel fiatalabb klubtársa, Bereczki Richárd (18/5). Jól vívott, és a képzeletbeli dobogóra állhatott ebben a számban a válogatott másik rutinos tagja, Marosi Ádám (16/7) is.

Az úszásban a tavalyi bajnok, a 22 éves Kardos volt a leggyorsabb – 1:57.94 perc alatt teljesítette a 200 métert. Mögötte Kasza és Marosi zárt. A lovaglásban Kasza, Marosi és Kardos lova is egy-egy akadályt vert, így mindhárman 293 ponttal jöttek le a pályáról. Hibátlanul lovagolt viszont – többek között – Bereczki Richárd, aki összetettben feljött a második helyre, és a záró, lövészetből és futásból álló kombinált számnak 17 másodperccel a vezető Kasza Róbert mögött vágott neki. Marosi 35 másodperccel követte Kaszát, míg Kardos 37 másodperc hátránnyal, a negyedik helyről rajtolt.

„Nagyon izgalmas verseny várható a végén, Kasza, Bereczki, Marosi és Kardos is esélyes a győzelemre” – vélekedett Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya a zárószám előtt, majd kiemelte Kasza kiváló teljesítményét a kulcsszámnak számító vívásban. Véleménye szerint Bereczki is helytállt a páston, Marosi versenyben maradt, míg Kardos tőle elfogadhatót nyújtott.

„Számomra a legörvendetesebb az, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb és legrangosabb mezőnye gyűlt össze a bajnokságon, és ha sérülés vagy betegség nem szólt volna közbe, harmincnál is több öttusázó, vagyis lovasképesítéssel rendelkező versenyző indult volna” – tette hozzá a kapitány.

A lézerlövészetes futást a fiatal Gáll András nagy fölénnyel nyerte meg, Kardos Bencének a számban elért második helye azt jelentette, hogy összetettben első lett, és megvédte bajnoki címét.

Nu Skin öttusa ob, férfiak:
egyéni:
1. Kardos Bence (Trion SC) 1510 pont
2. Bereczki Richárd (KSI) 1496
3. Kasza Róbert (KSI) 1478

csapat:
1. KSI A  (Bereczki Richárd, Kasza Róbert, Regős  Gergely) 4434
2. BHSE A (Marosi Ádám, Klis Krisztián, Villamayor Sergio) 4336
3. BHSE B (Bruckmann Gergő, Viczián Bence, Szabó Illés) 4124

További tartalmak