Musorujsag
Élő Eredmények
×

A magyar női páros negyedik, a férfi hatodik helyen zárt váltóban az öttusa-Eb-n

A magyar női páros negyedik, a férfi hatodik helyen zárt váltóban az öttusa-Eb-n

MTI
Hatodik helyen végzett a Gyurka Márk Manó, Tamás József páros kedden a férfi váltók versenyében, a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság első napján. az Alekszejev Tamara, Bauer Blanka kettős a női váltók versenyében negyedik lett.

A tíz kettőst felvonultató mezőny úszással kezdett, a magyarok a 1:53.27 perccel a legjobb időt érték el a 2×100 méteres váltóban. Ezt követően az uszodából a kosárlabda-szövetség pár percre lévő edzőközpontjába mentek át a csapatok, ahol a körvívás zajlott le. Ebben a magyarok 14 győzelmet arattak és 22 vereséget szenvedtek el – mindketten 7/11-gyel zártak -, ami nyolcadik helyet ért, és összesítésben is ebből a pozícióból várták a lovaglást, amelyre már a szintén közeli Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban került sor. Elsőként Gyurka teljesítette a nyolc akadályból álló pályát, egy veréssel ment végig, majd Tamás hibátlanul lovagolt. A 293 ponttal eggyel előrelépett a magyar páros, amely aztán a kombinált szám előtt a központi helyszínen kialakított emelt páston további négy pontot gyűjtött azzal, hogy a bónuszvívásban legyőzte a svédeket és az olaszokat.

A lövészetes futásban minden váltótagnak 3×600 métert kellett leküzdenie és két lövősorozatot teljesítenie a lehető leggyorsabban. A rajtnál a magyarok a hetedik helyen álltak, Tamás ugyanebben a pozícióban váltotta Gyurkát, aki aztán egy helyet javított. Ebben a számban a magyarok 12:14.82 perccel az ötödik legjobb eredményt érték el.

Eredmények, férfi váltó, Európa-bajnok:
1. Csehország (Jan Kuf, Martin Vlach) 1455 pont
2. Lengyelország (Lukasz Gutkowski, Kamil Kasperczak) 1440
3. Franciaország (Alexandre Henrard, Jean-Baptiste Mourcia) 1433
…6. Magyarország (Gyurka Márk Manó, Tamás József) 1382

A tíz páros alkotta mezőny vívással kezdett az MKOSZ Edzőközpontjában. Az asszók két tusra mentek, a magyarok 19 találatot adtak és 17-et kaptak – Alekszejev 12/6-tal, Bauer 7/11-gyel zárt -, ezzel a hatodik helyen álltak. Ezután következett az úszás, a 2×100 métert a hazai kettős 2:12.53 perc alatt teljesítette a Csitáry G. Emil Uszodában, amivel ugyancsak hatodik lett, összesítésben viszont a negyedik helyre lépett előre.

A folytatásra a versenyzők a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központba mentek át, ahol előbb a lovaglás, majd a bónuszvívás következett a kombinált szám előtt. A lovaspályán Bauer hibátlanul, a szülés után tavasszal visszatért, csapatban vb- és Eb-aranyérmes Alekszejev egy akadályveréssel ment végig, a 293 pontos teljesítmény negyedik, összesítésben ötödik helyet ért.
Ezt követően a központi emelt páston nem sikerült plusz pontokat szerezni, mivel a hat győzelmet bezsebelő olaszokkal a magyarok sem bírtak, 2-1-re alulmaradtak.
A lövészetes futásnak, amelyben a váltótagoknak két lövősorozattal megszakítva 3×600 métert kellett teljesíteniük, ötödikként vágott neki a hazai páros. Elsőként Alekszejev teljesítette a távot, a litvánok, a lengyelek, a csehek, a britek és a svájciak mögött hatodikként váltotta őt Bauer, aki előbb felzárkózott az előtte futókra, majd a nagyon jól sikerült második lövészetével a svájci elé került, a britet pedig az utolsó körben lehagyta, így negyedikként ért célba. A magyarok a kombinált számban 13:06.11 perccel a legjobb eredményt érték el.

„Nagyon jól éreztem magam, a visszatérésem óta versenyről versenyre javulok, ez most is látszódott a futáson és lövészeten is. Örülök ennek a fejlődő tendenciának” – értékelt az MTI-nek Alekszejev Tamara, aki január végén szült és májusban kezdte újra az edzéseket. – „Talán a vívással voltam a leginkább elégedett, mert abban már majdnem a régi formámat tudom hozni. Még az edzések hiányoznak, de remélem, majd ugyanolyan lesz, mint régen.”

Eredmények, női váltó, Európa-bajnok:
1. Litvánia (Elzbieta Adomaityte, Ieva Serapinaite) 1342 pont
2. Lengyelország (Oktawia Nowacka, Natalia Dominiak) 1335
3. Csehország (Karolina Krenkova, Veronika Novotna) 1322
4. Magyarország (Alekszejev Tamara, Bauer Blanka) 1312

Borítókép: MTI/Bodnár Boglárka

További tartalmak