Musorujsag
Élő Eredmények
×

Az öttusakapitányok szerint bővült a hazai élmezőny

mti
A magyar férfi és a női válogatott is eredményesen szerepelt a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon, ezért a két kapitány elégedetten értékelt és egyformán arról beszélt, hogy idén bővült a hazai élmezőny, ami komoly versenyt vetít előre a jövőre kezdődő, másfél éves olimpiai kvalifikációs időszakra.

„Ami a legfontosabb, az az egyéni, ami olimpiai versenyszám. Azt gondolom, hogy a mostani Eb-n azért megmutattuk a magyarok erejét, hiszen az első hétben benne volt négy magyar, kettő a dobogón, ráadásul az első két helyen” – kezdte összegzését az MTI-nek Martinek János, a férfiak szakvezetője.

Emlékeztetett rá, hogy nemcsak ez az egy verseny sikerült jól, hanem az idén „jól felvette a ritmust” a válogatott, a világkupákról is hozta az érmeket, illetve a júliusi, alexandriai világbajnokságon is volt egyéni magyar érmes, és a csapat is dobogóra állhatott. Ahogy most az Eb-n is, melyen egyéniben összejött az első két hely, a csapat pedig az élen végzett. „Azt gondolom, hogy összességében rendkívül jó versenynek tudhatjuk be ezt a hazai Eb-t” – szögezte le.

Bereczki Richárd (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Arra a kérdésre, hogy az eredmények alapján hány versenyzővel tud számolni a következő, hosszabb időszakra, úgy reagált: legalább nyolccal. „Az olimpiáért, úgy gondolom, mindenki harcba akar szállni. Ha belegondolok abba, hogy Kardos Bence, aki az idén nem szerepelt jól, de előtte remekelt, tavaly Európa-bajnok volt, mindenképpen vissza akar szállni a ringbe, és a két most kiesett versenyző, Regős Gergely és Marosi Ádám is, az már hét, és hozzájuk jöhet a még junior korú Koleszár Misi. Úgy gondolom, az év eleji fedett pályás viadal nagyon fontos lesz abból a szempontból, hogy kit lehet majd azután versenyeztetni” – tette hozzá.

„A legmerészebb álom egy aranyérem lett volna vagy kettő, de azért az a célkitűzés, hogy négy lány jusson a döntőbe, legyünk harcban az aranyéremért, legyen egyéni érmes és két versenyző végezzen az első hat között, teljesült” – emlékeztetett rá Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya, hozzátéve: ha egy ilyen prognózis teljesül, azzal elégedett lehet.

Az oroszok és a fehéroroszok távolmaradása miatt ezúttal négy helyet hat versenyző indítására volt lehetőség a hagyományos számban, de csak négy juthatott tovább az elődöntőbe. A kapitány meggyőződése szerint ugyanakkor, ha másik kettő jut tovább, „akkor is nagy eséllyel négy magyar lány lett volna a döntőben”. „Tehát alapvetően az, hogy hat lánnyal is lehetett már »gazdálkodni«, ez egyfajta előrelépés” – szögezte le.

Beszélt külön a negyedik női váltóról is, melyben egy fiatal – Bauer Blanka – és egy tapasztalt – a januári szülése után gyorsan visszatért – Alekszejev Tamara indult.

„A fiatalság és nagy rutin találkozása és egymás támogatása volt látható, nagyon jó kis párost alkottak ők ketten, nem sokon múlott az éremszerzés” – idézte fel, hozzátéve, hogy a dobogós hely nagyon jól jött volna mindkét versenyző számára az önbizalomnövelés szempontjából, de tulajdonképpen a negyedik hely is jó erre. Kiemelte, hogy Alekszejev Tamara fokozatosan lép előre, „ami a jövő évre azért biztató, mert azt látják a többiek, hogy vissza akar jönni”.

„Ez presszió lesz rájuk nézve, hogy nekik is edzeniük kell, kőkeményen nyomniuk kell a tréningeket. Blanka a fiatalság, ott van benne a tűz és ő is előre fog lépni, ez is motiváció lesz a többieknek, hogy most már nem négyen, öten vagy hatan vannak, hanem heten-nyolcan. És minél többen vannak arra a pár helyre, annál nagyobb a nyomás és annál nagyobb a kiválasztódás a tekintetben, hogy tényleg a legjobbak kerüljenek oda” – hangsúlyozta.

A férfiaknál a magyarokon kívül csak a franciák jutottak be négy fővel a 18-as döntőbe, a nőknél pedig kizárólag a magyarok.

Gulyás Michelle (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A hazai válogatott két első, két második és egy harmadik hellyel másodikként végzett az éremtáblán. Győzött a férfiak versenyében Bereczki Richárd és a Bereczki, Szép Balázs, Demeter Bence összeállítású csapat. Második lett Szép, illetve a Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Barta Luca alkotta női együttes, míg harmadikként zárt egyéniben Gulyás. A férfiaknál Demeter a hatodik, Bőhm Csaba a hetedik, a nőknél Simon a hatodik, Barta a tizedik, Guzi Blanka a 11. helyen végzett.

A múlt keddi nyitányon negyedik lett női váltóban az Alekszejev Tamara, Bauer Blanka páros, és hatodik a férfiaknál a Gyurka Márk Manó, Tamás József kettős. A hétfői záráson kilencedikként végzett a Réti Kamilla, Tamás József duó vegyes váltóban.

A versenyzőkre most pihenő vár, aztán megkezdődik a felkészülés a klubokban, az első válogatott edzőtábor pedig novemberben lesz Tatán. Azután hosszú kvótaszerzési időszak következik, melyet a 2024-es párizsi olimpia zár le. Azon országonként és nemenként két-két versenyző indítható.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek