Musorujsag
Élő Eredmények

Nem fogadták el a női öttusaválogatott kapitányának lemondását, a versenyzők bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Kállai Ákossal szemben

Nem fogadták el a női öttusaválogatott kapitányának lemondását, a versenyzők bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Kállai Ákossal szemben

MTI
A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) elnöksége szerdán foglalkozott annak a vizsgálóbizottságnak a jelentésével, amely Gulyás Michelle és Kállai Ákos, a női válogatott kapitánya közötti helyzet kivizsgálására jött létre.

A MÖSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Kállai Ákos az ülést megelőzően felajánlotta lemondását, a négyfős vizsgáló bizottság szakértői véleményének ismertetését követően azonban a 12 tagú elnökség nem fogadta el a szakvezető felajánlását. Ezután Gyurka Márk Manó, a sportolói bizottság elnöke a versenyzők képviseletében bizalmatlansági indítványt nyújtott be a szövetség vezetőségének, azt kérte, hogy a testület vizsgálja felül a döntését. A sportolói bizottság ígéretet kapott arra, hogy az elnökség a beadott dokumentum részletes tartalmi áttekintését követően a közeljövőben ad érdemi visszajelzést.

A júliusi öttusa-világbajnokságon egyéniben ezüst-, csapatban bronzérmes Gulyás Michelle és a női válogatottat irányító Kállai között kialakult helyzet tisztázására augusztus 17-én alakult négytagú testület, amelybe Vörös Zsuzsanna, a MÖSZ általános alelnöke, Vidoven Árpád és Andrási Péter alelnök, valamint Beke Zsuzsa elnökségi tag került be. Az alexandriai vb után Tibolya Péter, az UTE szakosztályvezetője úgy nyilatkozott: a továbbiakban nem hajlandók együtt dolgozni a női válogatott szövetségi kapitányával. A döntésüket azzal indokolta, hogy az elmúlt években Kállai Ákostól nem kaptak támogatást, a klubedzéseiket nem látogatta a szakvezető, Gulyás Michelle pedig az egyik edzőtáborból sírva hívta fel őt azzal, hogy a kapitány olyanokat terjeszt róla, amik nem igazak.

Borítókép: Gulyás Michelle a női öttusázók egyéni versenyének kombinált számában a tokiói olimpián (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak