Hétfőn délelőtt 21 kettős kezdte meg a körvívást. Ebben a magyarok 21 győzelemmel és 19 vereséggel a 9-11. helyen végeztek.
A délutáni program a lovaglással indult, a magyar páros jól teljesített, három verőhibával és két másodperc időtúllépéssel 23 pontot vesztett a maximális 300-ból, ezzel a negyedik legjobb eredményt érte el, majd a bónuszvívásban remekelt, öt ellenfelét legyőzve tíz plusz pontot szerzett.
A 2×100 méteres úszás előtt Simon és Szép a harmadik helyen állt a tekintélyes előnnyel vezető egyiptomiak és az ugyancsak ellépő dél-koreaiak mögött. Őket viszont kis különbséggel követte több páros. A medencében 2:03.92 perccel a 14. időt érték el a magyarok, ezzel összesítésben visszacsúsztak a negyedik helyre, a csehek mögé.
A kombinált számban – melyben a váltótagoknak egyenként 3×600 métert kellett futniuk két lövészettel megszakítva – reálisan a bronzérem megszerzéséért lehetett küzdeni, erre viszont hat-hét párosnak volt még esélye. Simon Sarolta fokozatosan csúszott vissza, a kilenc-tizedik helyen indította Szép Balázst, aki aztán hetedikként futott a célba. A magyar kettős a lövészetes futásban 12.44.00 perccel a 11. eredményt érte el.
Az élen nem változott a sorrend, az egyiptomiak győztek, mögöttük a dél-koreaiak és a csehek szereztek még érmet.
vegyes váltó, világbajnok:
Szalma Abdelmakszud, Mohanad Saban (Egyiptom) 1413 pont
2. Kim Szun Vu, Dzsun Vung Te (Koreai Köztársaság) 1395
3. Lucie Hlavackova, Marek Grycz (Csehország) 1386
…7. Simon Sarolta, Szép Balázs 1348