Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gulyás Michelle magabiztosan jutott tovább, három magyar a női elődöntőben Budapesten

Gulyás Michelle magabiztosan jutott tovább, három magyar a női elődöntőben Budapesten

MTI
A hatból három magyar jutott tovább a keddi női selejtezőből az öttusázók idei harmadik világkupa-versenyén, Budapesten.

A Ludovika Campuson zajló viadal első napján a 84 fős mezőny három csoportban küzdött a 12 közé kerülésért, ami elődöntőt ért.

Az A-ban a márciusi első állomáson, Kairóban győztes, olimpiai kvótás Gulyás Michelle másodikként magabiztosan lépett tovább, ugyanitt Erdős Rita 13. lett, azaz egy hellyel marad le a folytatásról.

A B csoportban Réti Kamillának (27.) és Barta Lucának (28.) sem sikerült a továbbjutás. Utóbbi már nem is indult el a kombinált számban, mert – Martinek János szövetségi kapitány tájékoztatása szerint – fáradásos törése után még nem százszázalékos a lába, és nem volt értelme megerőltetni úgy, hogy két hét múlva újabb versenye lesz.

A C csoportból viszont a kombinált számban egyformán remekül teljesítő Guzi Blanka és a múlt szombaton, Ankarában 11. Bauer Blanka is bekerült az első tizenkettő közé, előbbi az első helyre futott fel, utóbbi éppen 12. lett.

Szerdán az elődöntősök körvívását, illetve a férfiak selejtezőjét rendezik meg.

Borítókép: Székesfehérvár, 2022. szeptember 18. Az egyéni harmadik helyezett Gulyás Michelle a célban a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság női kombinált versenyszámában a Bregyó Közi Regionális Atlétikai Központban 2022. szeptember 18-án. MTI/Bodnár Boglárka

További tartalmak