Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Guzi Blanka és Bőhm Csaba ezüstérmes a budapesti nemzetközi fedettpályás öttusaversenyen

Guzi Blanka és Bőhm Csaba ezüstérmes a budapesti nemzetközi fedettpályás öttusaversenyen

MTI
Guzi Blanka ezüstérmet nyert a budapesti nemzetközi fedettpályás öttusaversenyen.

A 42 induló közül húsz képviselte a hazai színeket, számukra külön tétje volt a viadalnak, mert beleszámít a válogatásba. A szerdai selejtezőből a külföldiek mellett 18 magyar versenyző jutott tovább.

A pénteki elődöntőben két 18-as csoportban zajlottak a küzdelmek, ezekben az első kilenc közé kellett kerülni a fináléért. Az A csoportban ez ötből három, a B-ben tizenháromból öt hazai versenyzőnek sikerült. A vasárnapi fináléban Guzi Blanka, a tavalyi világbajnokság egyéni ezüstérmese, a párizsi olimpia negyedik helyezettje nem kezdett jól, mert az új lebonyolítású táblavívásban már a nyolcaddöntőben kikapott, utána viszont javított az akadálypályán és a 200 méteres úszásban.

A négy lövészettel megszakított 3000 méteres futást hatodikként kezdte, de gyorsan felzárkózott az élre álló brit Emma Whitaker mögé. A táv nagy részét egymással külön versenyt vívva teljesítették, végül a brit öttusázó ért elsőként a célba.

„Erre a versenyre nem volt eredményre vonatkozó célkitűzésem, nem volt bennem, hogy dobogóra kell állnom, vagy amikor az első helyen futottam az, hogy ezt meg kell tartani, úgyhogy én sikernek fogom fel a második helyet” – nyilatkozott Guzi Blanka, aki – mint azt elárulta – igyekszik minél több lehetőséget megragadni arra, hogy rutint szerezzen a lovaglás utáni, akadálypályás öttusában.

Neki – az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-lel együtt – elég volt egyszer döntőbe jutnia világkupán ahhoz, hogy ott legyen az Eb- és vb-csapatban. Ez a február, március fordulóján rendezett vk-állomáson, Kairóban sikerült neki.

„Azt tudom mondani, hogy készülünk a két fő versenyre. Viszont azt gondolom, ez az év arról szól, legalábbis az én fejemben, hogy minél több versenyen elinduljak. Lehet, ennek az lesz az ára, hogy addigra már nem leszek annyira friss állapotban, de azt gondolom, vannak itt még nagy célok, azokért pedig érdemes ezt meglépni”.

női verseny:
1. Emma Whitaker (brit) 1432 pont
 2. Guzi Blanka 1425
3. Lucie Hlavackova (cseh) 1403
7. Varga Orsolya 1368
10. Mészáros Eszter 1356
 11. Eszes Noémi 1352
 12. Zemán Zóra 1349
13. Rajncsák Diána 1348
15. Dulai Kinga 1331
18. Herbák Emma 1296


Guzi Blanka után a férfiaknál Bőhm Csaba is ezüstérmes lett. A 61 fős mezőnyben 27 magyar volt, akiknek ez a verseny a válogatásba is beleszámított. A csütörtöki selejtezőből a külföldiek mellett 11 hazai versenyző jutott tovább. A szombati elődöntőben két 18-as csoportban zajlottak a küzdelmek, ezekben az első kilenc közé kellett kerülni a fináléért. Az A csoportban ez ötből három, a B-ben hatból két magyar öttusázónak sikerült.

A Ludovikán rendezett Viwa nemzetközi fedettpályás viadal utolsó eseményeként került sor a férfiak érmekért zajló versengésére. A táblavívásban a tavaly világbajnok, olimpiai 13. helyezett Bőhm Csaba maradt a legtovább versenyben a hazaiak közül, az elődöntőig menetelt, ahol a kétszeres egyéni vb-győztes francia Valentin Belaud-tól kapott ki izgalmas asszóban. Az akadálypályán – melyen saját bevallása szerint még van gyakorolni valója – jó tempóban ment végig, majd a 200 méteres úszásban hozta a tőle várhatót, így három szám után a harmadik helyen állt. A lövészetekkel kombinált 3000 méteres futásban Belaud-val küzdött nagyot, a futószakaszokon gyorsabb volt ellenfelénél, rendre csökkentette hátrányát, a lőállásban viszont több időt töltött a franciánál. Végül Belaud stabilan győzött, Bőhm mögött pedig az ukrán Jurij Kovalcsuk ért célba, aki a tizedik helyről lépett jelentősen előre.

Javított három szám utáni helyzetén a tavalyi világbajnokságon egyéniben ezüstérmes, az olimpián tizedik helyezett Szép Balázs is, aki a hetedik helyre futott fel.

„Élveztem a versenyt, örömmel csináltam az egész napot – nyilatkozott Bőhm kevéssel a célba érést követően. Kitért rá, hogy az akadálypályával vannak még gondjai, de ezúttal „egészen szolid” időt ért el önmagához képest. A vasárnapi versenyében szerinte maradtak hibák, a lövészetben elég sok. – Összességében nagyon örülök, hogy így végeztem, és úgy néz ki, hogy van még itt dolgom, ebben az öttusában.”

férfi verseny:
1. Valentin Belaud (francia) 1563 pont
2. Bőhm Csaba 1556
3. Jurij Kovalcsuk (ukrán) 1553
7. Szép Balázs 1541
10. Tamás Botond 1525
11. Gáll András 1522
14. Tárkányi Zsombor 1499

Borítókép: Párizs, 2024. augusztus 11. A késõbbi negyedik helyezett Guzi Blanka a nõi öttusázók döntõjében, a lövészetes futás versenyszámban a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában 2024. augusztus 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak