Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nem helyezésekben, hanem teljesítményben gondolkodik az öttusázó Koleszár Mihály

Nem helyezésekben, hanem teljesítményben gondolkodik az öttusázó Koleszár Mihály

MTI
Nem helyezésekben gondolkodik egy-egy verseny előtt Koleszár Mihály Európa-bajnok öttusázó, hanem abban, hogy az adott viadalon az összes számban a maximumot hozza ki magából.

„Természetesen nekem is vannak vágyaim, de sosem eredménycentrikusan gondolkodom, hanem teljesítményorientáltan, tehát nem bizonyos eredményekért utazom ki, hanem azért, hogy a különböző számokban maximálisan tudjak teljesíteni a megfelelő felkészülés után. Úgy gondolom, hogy ha az elkövetkezendő időszakban sikerül még egy picit hozzátenni a fizikai számokhoz, akkor nagyon jó esélyekkel tudok kiutazni az Európa- és a világbajnokságra” – nyilatkozott az M4 Sportnak, a Nemzeti Sporthíradóban Koleszár Mihály, aki tavaly júliusban a budapesti Európa-bajnokságon aranyérmes volt Erdős Ritával vegyes váltóban.

Az idei első két világkupa-fordulón, Kairóban és Budapesten ezüstérmes versenyző, aki két hete megvédte címét az országos bajnokságon, az eredményei mellett a közösségi médiában gyártott tartalmaival is felhívja magára a figyelmet. A sportág népszerűsítése érdekében rendszeresen oszt meg videókat mindennapjairól, edzéseiről, versenyeiről, hogy közelebb hozza az élsportolói életet a fiatalokhoz és a szurkolókhoz.

„Nekem az a célom, hogy az életnek egy nagyon szép szeletét tudjam megmutatni azáltal, hogy az öttusát, a versenysportot egy kicsit testközelbe helyezem a fiatalok számára” – mondta ezzel kapcsolatban.

A Csepel 23 éves öttusázója indul a világkupadöntőn, melyre június 4. és 6. között kerül sor Alexandriában, majd következnek az év fő versenyei, július második felében a madridi Európa-bajnokság, augusztus végén pedig a világbajnokság a litvániai Kaunasban.

Borítókép: Krakkó, 2023. június 26. Koleszár Mihály az öttusázók kombinált versenyszámában az Európa Játékokon a krakkói AWF Sport Centrumban 2023. június 26-án. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak