Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

MTI
Életének 79. évében elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó.

A Csornán született sportember, hosszan tartó betegség után bekövetkezett haláláról pénteken a 24.hu számolt be.

A Vöri becenéven ismert Horváth László úszóként kezdte a pályafutását, 18 éves kezdett öttusázni. Legnagyobb sikerét az 1980-as moszkvai olimpián érte el, ahol a házigazda szovjet válogatott mögött a csapattal ezüstérmet nyert. Világbajnokságon csapatban az 1979-es budapesti vb-n második lett, 1973-ban és 1977-ben bronzérmet szerzett.

Pályafutása befejeztével klubjánál, az Újpesti Dózsánál edzősködött, majd a magyar junior, később pedig a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya lett. Az újpestiek 1991-ben megalakult triatlon-szakosztályának vezetőjeként is tevékenykedett, tanítványai közül Molnár Erika kétszer indult az ötkarikás játékokon.

Borítókép: Budapest, 1980. április 21.Horváth László öttusázó, a Moszkvában rendezendõ XXII. nyári olimpiai játékokra készülõ magyar öttusa válogatott keret tagja.MTI Fotó: Urbán Nándor

További tartalmak