„Semmilyen hiányérzet nem maradt bennem, ez egy teljes hét volt, elégedetten jöttem haza” – mosolygott Guzi Blanka, aki női és vegyes váltóban aranyat, egyéniben bronzérmet nyert.
„Teljesen más volt ez, mint tavaly, nagyon jó sorozaton vagyok túl. A heti csúcspontot a vívószámokban produkáltam, akár az egyéni elődöntőjében, akár a mixváltóban, olyan komfortosan éreztem magam, ami korábban nem volt . Legyőztem magamat is több ponton, számomra ezek fontosabbak, mint a helyezések. A hab a tortán, hogy ez a teljesítmény érmekkel is párosult” – mosolygott Guzi, aki még azért lát előrelépési lehetőséget, az egyéni bronzérmét például aranyra cserélné.
A versenyzők egy hét múlva már indulnak is a kínai világbajnokságra, amely Guziék számára augusztus 27-én rajtol.
Kapcsolódó tartalom
Három első, két második és egy harmadik hellyel a magyar válogatott szerepelt a legeredményesebben az Eb-n. Győzött a Guzi Blanka, Bauer Blanka, Erdős Rita női és a Tamás Botond, Szép Balázs, Koleszár Mihály férfi csapat, valamint Guzi és Koleszár vegyes váltóban, második lett egyéniben Tamás, illetve női váltóban Rajncsák Diána és Varga Orsolya, s harmadikként végzett egyéniben Guzi.













