Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Komoly fordítás a laser runban: világbajnok az öttusázó Guzi Blanka

Komoly fordítás a laser runban: világbajnok az öttusázó Guzi Blanka

m4sport.hu/MTI
Az öttusázó Guzi Blanka aranyérmet szerzett a kínai Kujjangban zajló világbajnokságon, vasárnap.

A 76 fős női mezőny csütörtöki selejtezőjéből mindhárom magyar induló – Guzi mellett Bauer Blanka és Erdős Rita is – továbbjutott, a szombati elődöntőben viszont ketten búcsúztak. A vasárnapi 18-as fináléban a tavalyelőtt és tavaly is vb-ezüstérmes, friss Eb-harmadik, olimpiai negyedik helyezett Guzi Blanka a pénteki rangsoroló vívásban 19 győzelmet aratott, ezzel a döntős mezőnyben a hatodik volt.

A kieséses rendszerű táblavívásban a nyolcaddöntőben 5-4-re nyert a litván Gintare Aleksandravice ellen úgy, hogy 2-1-es vezetésénél vitatta ellenfele ütközés után született találatát, de hiába. A litván így egyenlített, végül azonban a magyar öttusázó léphetett tovább. A negyeddöntőben viszont 5-2-re kikapott a fehérorosz Vijaleta Hurejevától, így a hatodik helyen végzett az első számban.

Az akadálypályán jó ritmusban, hiba nélkül ment végig, 30.23 másodperces ideje a harmadik legjobb volt, ezzel a negyedik helyre jött fel, majd a 100 métert 1:01.53 perc alatt úszta le a 25 méteres mobil medencében – pár századdal maradt el az első kettőtől –, így három szám után a harmadik pozíciót foglalta el. A címvédő, még mindig csak 15 éves egyiptomi Farida Halil 34 másodperccel hamarabb kezdhette meg az öt lövészettel megszakított 5×600 méteres futást, a második helyezett kínai Csang Ming-jü viszont csak hárommal rajtolt korábban. Guzi hamar a második pozícióban futott, majd akkor került elérhető közelségbe számára az aranyérem megszerzése, amikor Halil a harmadik lövészeténél „benn ragadt” a lőállásban. A magyar versenyző ekkor már csak pár másodpercre haladt mögötte, majd utol is érte, az utolsó sorozatból pedig már ő jött ki hamarabb, végül magabiztos győzelmet aratott. A kombinált számban 11:31.03 perccel a negyedik legjobb eredményt érte el. Halil lett a második, a brit Krenza Bryson pedig a harmadik.

Csapatban a magyarok ötödikként zártak. A dobogós helyeken a fehéroroszok, az egyiptomiak és a britek osztoztak. A nap során korábban, a férfiaknál Koleszár Mihály nyolcadik, Szép Balázs 12. lett, a magyar csapat pedig, Bőhm Csabával kiegészülve a hatodik helyen végzett.

Guzi Blanka tavaly és tavalyelőtt ezüstérmes volt a világbajnokságon, a párizsi olimpián negyedikként végzett, augusztus elején pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel az isztambuli Európa-bajnokságon. Kujjangban a magyar küldöttség második érmét szerezte, kedden ugyanő harmadik lett Tárkányi Zsomborral vegyes váltóban.

Csodálatos év volt. Kissé üresnek érzem magam, mert sokat álmodtam erről a pillanatról és összejött. Tudtam, hogy képes vagyok erre, de ez, hogy sikerült, hihetetlen” – mondta a helyszíni műsorközlőnek világbajnoki címe után a 27 éves öttusázó.

Guzi elmondta, a lövészettel és az úszással összességében nem volt megelégedve.

Az utolsó lövésekre nagyon koncentráltam, azt mondtam magamnak, mindegy, mi történik, csak csináld, amit tudsz. Nagyon büszke vagyok, hogy ez sikerült” – fogalmazott, majd zárásként magyarul üzent, elsősorban edzőjének és párjának, Kállai Ákosnak.

Nagyon hálás vagyok a családomnak, barátaimnak, szakmai stábomnak. Itt volt az ideje, hogy ezt a különleges versenyt egy olyan személynek szenteljem, aki igazán különleges. Bár az edzőm a szerelmem is, Ákos, ezt most neked küldöm sok szeretettel, nagyon szeretlek

– mondta széles mosollyal.

Így szólt a magyar himnusz az újdonsült világbajnoknak

Eredmények:
női egyéni verseny
világbajnok: GUZI BLANKA 1485 pont
2. Farida Halil (Egyiptom) 1474
3. Kerenza Bryson (Nagy-Britannia) 1464

női csapatverseny
világbajnok: Fehéroroszország (Marija Gnedtcsik, Anasztaszija Arol, Vijaleta Hurejeva) 4356 pont
2. Egyiptom (Ganah el-Gindi, Farida Halil, Dzsana Attia) 4347
3. Nagy-Britannia (Kerenza Bryson, Emma Whitaker, Poppy Clark) 4313
…5. Magyarország (Guzi Blanka, Bauer Blanka, Erdős Rita)

korábban:
férfi egyéni verseny
világbajnok: Matej Lukes (Csehország) 1586 pont
2. Jegor Gromadszkij (Oroszország) 1581
3. Szeo Csangvan (Koreai Köztársaság) 1576
…8. Koleszár Mihály 1558
…12. Szép Balázs 1549

férfi csapatverseny, világbajnok: Oroszország (Pjotr Borscsev, Jegor Gromadszkij, Andrej Bobrov) 4693 pont
2. Egyiptom (Mohamed el-Askar, Mohanad Saban, Mutaz Mohamed) 4687
3. Franciaország (Valentin Belaud, Ugo Fleurot, Leo Bories) 4482
…6. Magyarország (Koleszár Mihály, Szép Balázs, Bőhm Csaba) 

Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak