search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

darkmode

Élő Eredmények

A jamaicai bobcsapat már most történelmet írt a pekingi téli olimpián

m4sport.hu | Szerző: Sz.Sz
A jamaicai bobosok három egységgel is indulnak a 2022-es pekingi téli olimpián, ez pedig történelmi pillanat a játékok történetében, ugyanis a karibi szigetország még sosem kvalifikálta magát a sportág három versenyszámában is, amelyből az egyik idén debütál a téli olimpián.

A karibi ország történetében első alkalommal indul három bobos egység is: férfi négyes, férfi kettes, valamint női egyes (monobob). Négy éve, a 2018-as phjongcsangi kvalifikációról egy hellyel lemaradó négyes idén az utolsó helyet elcsípve biztosította helyét a 28-as mezőnyben, így 24 év szünet után indulhatnak ismét a téli olimpián.

Jamaicai bobosok első alkalommal Calgaryban, az 1988-as olimpián indultak először, a bemutatkozásról pedig egy azóta is töretlen népszerűségnek örvendő film készült – 1993-ban mutatták be Jég veled! címmel. A film halhatatlanná tette az akkori négyes tagjait, Devon Harrist, Dudley Stokest, Michael White-ot és Chris Stokest, aki jelenleg a jamaicai bobszövetség elnöke.

Az jamaicaiaknak 1988 és 2014 között zsinórban nyolc olimpián volt legalább egy férfi indulója, eddigi legjobb helyezésük pedig az 1994-es lillehammeri 14. helyezés volt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

🇯🇲 Team Jamaica (@teamjamaica) által megosztott bejegyzés

További tartalmak

Kapcsolódó hírek