Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kósa Lajos a Liu testvérek országváltásáról: Innentől nemigen van mozgásterünk

Kósa Lajos a Liu testvérek országváltásáról: Innentől nemigen van mozgásterünk

Nemzeti Sport
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség elnöke szerdán a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, azt fogja javasolni, hogy engedjék el a Liu testvéreket.

 

Kedden kiderült, hogy az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

A MOKSZ tájékoztatása szerint a két rövidpályás gyorskorcsolyázó nem nevezte meg, hogy melyik ország színeiben kívánja folytatni pályafutását, és a MOKSZ felé egy nemzeti szövetség sem jelzett igényt formálisan vagy informálisan a sportolók versenyzői jogának megszerzésére.

A Liu testvérek augusztusban jelentették be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre.

A MOKSZ kiemelte, a nemzetközi szövetség (ISU) szabályai szerint ha egy sportoló korábban más ország versenyzője volt, akkor 12 hónapnak kell eltelnie a legutóbbi olyan ISU-verseny után, amelyen a korábbi ország képviseletében indult. Emellett a versenyző kiadásáról az eredeti ország szövetségének kell döntenie, ennek feltétele, hogy minden szerződéses vitát rendezni kell a szövetség és a versenyző között. A magyar szövetség a következő elnökségi ülésén dönt arról, hogyan rendezze a fivérek és a MOKSZ között fennálló versenyzői szerződéses kapcsolatot.

A két Liu a pekingi téli olimpia után jelezte, hogy mindenképpen Csang Csing Linának, a válogatott vezetőedzőjének az irányításával szeretnének a továbbiakban is készülni. Az ázsiai szakember közreműködésével a férfi váltó megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyát a 2018-as, phjongcshangi játékokon, majd idén Pekingben Liu Shaoang írt történelmet az első egyéni ötkarikás diadallal (500 méter).

Szerdán Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség elnöke a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a témában – a sportvezető elárulta, az elnökségnek azt fogja javasolni, engedjék el a Liu testvéreket, de természetesen azt is szeretné, ha MOKSZ részére valaki visszafizetné a sportolóra fordított utolsó hároméves időszakban keletkezett költségeket.

„Többször tárgyaltam velük, mindannyiszor megkérdeztem tőlük, mit tudunk mi tenni annak érdekében, hogy felülvizsgálják a döntésüket. Ők azt felelték erre, hogy semmit. Innentől nemigen volt mozgásterünk” – idézi a lap Kósát, aki kitért arra is, mi vezethetett a történtekhez.

„A kialakult helyzetnek több oka is van. Az egyik mindenképpen az, hogy a srácok Linával képzelték el a folytatást. A másik az, hogy az édesapjuk kínai, Pekingben él, többször hívta magához a fiait. A harmadik az, hogy azokat a körülményeket, amelyeket a kínaiak meg tudnak teremteni, mi még itthon nem feltétlenül tudjuk. Ha felépül a Nemzeti Korcsolyázó Központ, akkor majd igen. A fiúk egyértelművé tették, hogy a további fejlődésüket a kínai csapat mellett látják biztosítottnak, innentől pedig nem életszerű az, hogy kint felkészülnek egy konkurens csapattal, és ellenük versenyeznek, ahogyan az is evidens, hogy a vetélytárs edzője nem tud számukra utasításokat adni a versenyeken.”

Kósa Lajos elmondta, mekkora összegről van szó a Liu testvérek kapcsán.

„A Liu testvérek versenyjogai kapcsán áll fenn kötelem. A MOKSZ-al megkötött sportolói szerződés szerint, ha egy versenyző más ország színeiben kíván versenyezni három éven belül nem indulhat ISU-versenyen, csak abban az esetben, ha MOKSZ részére valaki visszafizetni a sportolóra fordított utolsó hároméves időszakban keletkezett költségeket. Egy hároméves felkészülés nem kevésbe kerül, azon a szinten, ahol a srácok vannak, kiváltképp igaz ez. Egy ember kapcsán száz-százötven millió forintról van szó.”

„Az, aki jogosult állami követelésről történő lemondásra, elengedheti ezt. Nekünk szigorú elszámolási kötelezettségünk van az állam felé, így hivatalos levélben kérhetünk nyilatkozatot arra vonatkozóan, elengedheti-e ezt a követelést a Magyar Országos Korcsolyázószövetség. Az elnökségnek azt fogom javasolni, hogy engedjük el a fiúkat, ám a fennálló kötelezettséget azért rendezni kell.”

Hétfőn a szövetség arról tájékoztatta a közmédiát, hogy a Liu fivérek nem indulnak az Alta Valtellina Trophy elnevezésű bormiói rövidpályás gyorskorcsolya-viadalon a hétvégén. (A világkupa-sorozat első és második fordulóján, Montrealban és Salt Lake Cityben a magyar short track-válogatott gazdasági okok miatt nem vett részt.)

A 26 éves Liu Shaolin Sándor ötkarikás aranya és bronza mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott.

Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két arany- és két bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

 

Borítókép: MTI/llyés Tibor

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Országváltást kezdeményeztek a Liu testvérek
Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.
Téli Sportok