Musorujsag
Élő Eredmények

A magyar rögbisek ikszeltek, reménykedhetnek a bennmaradásban

MTI
A magyar rögbiválogatott 19-19-es döntetlent játszott Ukrajna csapatával az Európai Nemzetek Kupája első konferenciájának északi csoportjában, szombaton Lvivben.

Az osztályban újonc magyar együttes az első félidőben meglepte a házigazdákat, s 13-0-ra elhúzott. A folytatás már nem alakult ilyen jól magyar szempontból, az ukránok három célt vittek, és kiegyenlítettek.

A magyarok öt ponttal zárták szereplésüket a csoportban. Az ukrajnai döntetlenért járó két pont előtt három találkozón megszerezték a vesztesbónuszt, amely a hétpontos vagy annál kisebb különbségű vereségért jár. A magyar válogatott tavaly ősszel a svédektől idegenben két (10-12), míg itthon a lettektől hat (6-12) ponttal kapott ki, múlt szombaton pedig Százhalombattán a litvánokkal szemben maradt alul néggyel (25-29).

A magyar együttes jelenleg a harmadik helyen áll az ötcsapatos csoportban, de csak egy ponttal előzi meg a letteket és a svédeket, akikre még két összecsapás vár. A csoport utolsó helyezettje kiesik a második konferenciába.

További tartalmak