Musorujsag
Élő Eredmények

A röpiválogatott ütője szerint el kellett volna hinni, hogy legyőzhetik az azerieket

MTI
Török Kata, a magyar női röplabda-válogatott ütőjátékosa szerint el kellett volna hinniük, hogy legyőzhetik Azerbajdzsán csapatát a budapesti társrendezésű Európa-bajnokság hétfői játéknapján.

A Vasas ütőjátékosa szerint az első és a harmadik szettben jól játszottak a hétfői, háromjátszmás vereség során, de mindenképpen jobban kellett volna pörögniük.

„Elsősorban fejben kellett volna a harmadik szettnél előbb elhinnünk, hogy többre vagyunk képesek” – mondta Török Kata.

Jan De Brandt, a magyarok belga szövetségi kapitánya azt mondta, nem csalódott, erős riválistól kaptak ki.

„Az azeriek minden játékelemben jobbak voltak nálunk, de így is voltak jó periódusaink” – nyilatkozta a szakember.

„Nagyon szomorú vagyok, de nem szabad összezuhannunk” – mondta Szakmáry Gréta. Meglátása szerint ez a mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy várták, fontos szituációban rontottak, nem tudták befejezni a támadásaikat, azokba mindig becsúszott egy-egy hiba.

Budapest, 2019. augusztus 26. Molcsányi Rita, Szakmáry Gréta, Sándor Renáta és Németh Anett (b-j) a női röplabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország - Azerbajdzsán mérkőzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2019. augusztus 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd Molcsányi Rita, Szakmáry Gréta, Sándor Renáta és Németh Anett az azeriek elleni meccsen (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Bleicher Réka szerint a nyitásfogadáson kell csiszolni, hogy abból eredményesebben tudjanak támadni.

„Az azeriek erősen és taktikusan nyitottak, ez volt a győzelmük kulcsa” – jelentette ki a feladó.

Ayshan Abdulazimova, a magyar bajnok Vasas centere a mérkőzés után azt mondta, örül, hogy 3:0-ra nyertek, ugyanakkor a játékuk még messze van attól, amit elvárnak maguktól.

„A döntőbe jutás a célunk, de ehhez okosabban kell röplabdáznunk” – mondta a 26 éves játékos. Hozzátette, nyugodtabbnak kell lenniük, de mivel nem régóta dolgoznak együtt a szövetségi kapitány Giovanni Caprarával, tanulják az általa használt játékrendszert.

Az azerieket irányító, világbajnok és Bajnokok Ligája-győztes olasz szakember az MTI-nek azt mondta, büszke csapatára, és örül annak, hogy amikor a harmadik szett végén a magyarok nyomást helyeztek rájuk, akkor is tudták a saját játékukat játszani.

További tartalmak