A Vasasnál remélik, hogy a csapat a szebbik arcát mutatja a BL-selejtezőn

Jakub Gluszak vezetőedző szerint hosszú mérkőzésre kell készülnie csapatának, a Vasas Óbudának az albán Partizani Tirana elleni szerdai női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőn.

Jakub Gluszak vezetőedző és a Vasas Óbuda játékosai (Fotó: vasasvolleyball.hu)


A lengyel szakember az európai szövetség (CEV) honlapjának azt mondta, kemény összecsapásra számít az albán bajnok ellen.

„A Partizani az előző körben megmutatta, erős, erőteljes röplabdát játszó csapata van, éppen ezért hosszú labdamenetekre és mérkőzésre kell felkészülnünk” – jelentette ki Gluszak.

Hozzátette, bízik abban, hogy játékosai ezúttal a „szebbik arcukat” fogják mutatni, és jó teljesítménnyel hálálják meg szurkolóiknak a biztatást.

A Tirana keretében két török, egy-egy szlovák, amerikai és ruandai légiós szerepel, közülük a legnagyobb név a feladóátló Yeliz Basa: a török játékos távol-keleti bajnokságok mellett játszott a török és a cseh élvonalban is. Másik legjobbjuk, a négyes ütő Romana Hudecova tagja volt a szlovákok idei Európa-bajnoki keretének.

A Tirana az előző körben kettős győzelemmel (hazai pályán 3-1, idegenben 3-2) búcsúztatta a bosnyák Brckót, hazája bajnokságát pedig három 3-0-s sikerrel kezdte.

Érdekesség, hogy az albánok nem kapkodják el a Budapestre utazást: gépük csak kedden (ma) este 23 órakor landol Ferihegyen, így az ilyenkor szokásos mérkőzésnap előtti edzést nem is veszik igénybe, csak egyetlen, szerda délelőtti gyakorlással hangolnak a találkozóra.

A Vasas a selejtező első fordulójában a montenegrói Luka Bar együttese ellen mindkétszer 3-0-ra diadalmaskodott, az Extraligában azonban mindkét eddigi fellépésén öt szettre kényszerült: a Jászberény otthonában 3-2-re nyert, múlt pénteken saját közönsége előtt ugyanakkor 3-2-re kikapott a Békéscsabától.

A szerdai BL-találkozó 18 órakor kezdődik a Ludovika Arénában, a visszavágót jövő csütörtökön játsszák az albán fővárosban.

A másik ágon a cseh Olomouc és az ukrán Himik csatázik a húszcsapatos főtábláért, amelyen magyar csapat korábban még soha nem szerepelt.

A csoportkör beosztását pénteken Szófiában sorsolják.