Musorujsag
Élő Eredmények

Győzelemmel kezdte a Challenge Kupát a Békéscsaba

mti
A Békéscsaba idegenben 3-1-re győzött a lett Rigas otthonában, az Újpest ugyanakkor saját közönsége előtt ugyanilyen arányban kikapott az orosz Krasznojarszktól a női röplabda Challenge Kupa első fordulójának első mérkőzésén.

női Challenge Kupa, 1. forduló (a 16 közé jutásért), 1. mérkőzés:
Rigas Volejbola Skola (lett)-Békéscsabai RSE 1-3 (21, -9, -15, -22)
UTE-Jenyiszej Krasznojarszk (orosz) 1-3 (-18, -22, 22, -23)

Az előző idényben CEV Kupa-elődöntős békésieket az első játszmában alaposan meglepte a házigazda, de a második és harmadik szettben érvényesítette erőfölényét a magyar csapat. A negyedik felvonásban a lelkesen játszó lett együttes már 21-16-ra is vezetett, ezt követően azonban a BRSE Bodnár Dorottya nyitássorozatával a maga javára fordította a szettet, ezzel megnyerve a mérkőzést. A találkozó legjobbja a Békéscsaba 18 pontig jutó horvát válogatott ütőjátékosa, Karla Klaric volt.

Az Újpest mindegyik játszmában helyt állt, és amikor jól nyitott, alaposan megnehezítette ellenfele dolgát: a harmadik játszmát egy jó szervasorozatnak köszönhetően nyerte meg. A mérkőzésen a negyedik szett hozta a legszorosabb küzdelmet, de azt – elsősorban a kulcspillanatokban elkövetett újpesti hibák miatt – az orosz bajnokságban jelenleg utolsó helyen álló rivális nyerte. A budapesti találkozó legeredményesebbje az újpestiek kubai röplabdázója, Dayami Sánchez volt 21 ponttal.

A visszavágót mindkét együttes december 18-án vívja.

A harmadik számú európai kupasorozatban a magyar csapatok közül még a Kaposvár indult, ám a somogyiak a selejtezőben búcsúztak.

További tartalmak