Musorujsag
Élő Eredmények

Ellenfeleket kapott a női röpiválogatott az Európa-ligában, a férfiak nem indulnak

MTI
A magyar női röplabda-válogatott az Európa-liga arany divíziójának A csoportjába került Bulgáriával, Fehéroroszországgal és Franciaországgal együtt a Luxemburgban tartott keddi sorsoláson.
Női röplabda-válogatott (fotó: MRSZ Facebook) (Fotó: Facebook/MRSZ)

A magyar szövetség (MRSZ) honlapján közölte: az első fordulóban, május 23-án vagy 24-én Franciaországot fogadja a válogatott, amely 27-én Bulgáriát látja vendégül. Május 30-án vagy 31-én Fehéroroszországba, míg egy héttel később Franciaországba látogat a csapat. Június 10-én Bulgáriában lép pályára a válogatott, a záró fordulóban pedig Fehéroroszországot fogadja június 13-án vagy 14-én.

A finálé házigazdája mellett a három csoportgyőztes jut a bulgáriai négyes döntőbe. Ha a bolgárok is a győztesek között lesznek, akkor a legjobb második csatlakozik még.

Az MRSZ elnökségének döntése értelmében a férfiválogatottat ezúttal nem nevezték az Európa-ligába. Ludvig Zsolt főtitkár az MTI érdeklődésére ennek kapcsán azt mondta: a férfiak számára jövőre az Európa-bajnoki selejtezősorozat lesz prioritás, ezért nem indul az együttest az El-ben.

Az Európai Röplabda Konföderáció (CEV) Luxemburgban tartott ülésén az is eldőlt, hogy Észtország, Finnország, Csehország és Lengyelország közösen rendezheti meg a 2021-es férfi röplabda Európa-bajnokságot. A lengyel szövetség jelezte, hogy – negyedikként – csatlakozott a két év múlva esedékes kontinensviadal rendezőihez. Az európai szövetség a másik három házigazdát már korábban bejelentette. A 2021-es tornán Lengyelországban összesen 25 mérkőzést rendeznek, közte az elődöntőket, a bronzmérkőzést és a döntőt.

A női Eb-nek négy balkáni ország, Bulgária, Görögország, Románia és Szerbia lesz majd a házigazdája.

A tornákra 24 csapat jut ki, a válogatottak négy hatos csoportban küzdenek a továbbjutásért.

További tartalmak