Musorujsag
Élő Eredmények

Kettős győzelemmel jutott MK-döntőbe a Pénzügyőr

Kettős győzelemmel jutott MK-döntőbe a Pénzügyőr

MTI
A tavaly ezüstérmes Pénzügyőr kettős győzelemmel, elsőként jutott a férfi röplabda Magyar Kupa fináléjába, miután az elődöntő szerdai visszavágóján 3-1-re nyert a Kazincbarcika ellen.

Egy hete az első mérkőzésen idegenben is 3-1-re diadalmaskodott a Pénzügyőr, amely ezúttal az első labdamenettől kezdve kézben tartotta a találkozót, és az első szettet fölényesen megnyerte. A második játszma szorosabban alakult, de a játékrész közepén néhány ponttal meglépett a PSE, majd előnyét végig megőrizte, és újabb részsikere után már a döntőbe jutást ünnepelhette.

A harmadik szettre sort cserélt Jókay Zoltán, a hazaiak vezetőedzője, és bár a fiatalok már ekkor lezárhatták volna a mérkőzést, a továbbra is a kezdőjükkel felálló borsodiak szépítettek. A Pénzügyőr végül a negyedik felvonást megnyerte.

Eredmény:
elődöntő, visszavágó:
Pénzügyőr SE-Vegyész RC Kazincbarcika 3-1 (16, 21, -23, 20)

A másik ágon a Fino Kaposvár és a címvédő Kecskeméti RC csap össze. Az első mérkőzést előbbi csapat nyerte otthon 3-0-ra. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik.

A döntő és a bronzmérkőzés február 28-án lesz Kecskeméten.

További tartalmak