Musorujsag
Élő Eredmények

Szakmáry Gréta: A nyolcadik emeleten nem könnyű formában maradni

Szakmáry Gréta: A nyolcadik emeleten nem könnyű formában maradni

m4sport.hu
Szerződést hosszabbított csapatával a Németországban röplabdázó Szakmáry Gréta, aki nincs könnyű helyzetben a koronavírus-járvány miatt, hiszen egy nyolcadik emeleti otthonában kéne formában tartania magát.

A válogatott röplabdázó negyedik idényét kezdi majd az SSC Palmberg Schwerin gárdájában, ahol a csapat vezérévé nőtte ki magát, ennek ellenére nem volt magától értetődő a szerződéshosszabbítás.

„Számomra is nagyon nehéz döntés volt, hiszen voltak megkereséseim külföldről, Olaszországból, Lengyelországból és Magyarországról is. Mérlegelnem kellett, hogy mi a megfelelő számomra, hogy megvalósítsam a jövőbeli céljaim” – kezdte az M4 Sportnak Szakmáry Gréta, aki eddigi három szezonjában egy bajnoki és egy kupaarany mellett kétszer nyerte meg a Német Szuperkupát, de tovább szeretné gyarapítani éremkollekcióját Németországban.

Az idei idényben már biztosan nem lesz erre módja, hiszen a koronavírus-járvány miatt törölték a német pontvadászatot, ami a lehető legrosszabbkor jött Szakmáryéknak.

„Éppen készültünk az alapszakasz utolsó meccsére a Stuttgart ellen. Vezettük a bajnokságot, és úgy álltunk hozzá, hogy ez lesz a mindent eldöntő meccs. Nehéz volt átélni, mert nagyon jó szezont futottunk eddig, a CEV-kupában is négy közé jutottunk, tehát érett még egy pár érem az idény végére.”

A 28 éves röplabdázó nyíregyházi otthonában vészeli át a járványt, de nincs egyszerű dolga, ha formában szeretné tartani magát.

„Nehezebb helyzetben vagyok, hiszen panellakásban lakunk, és itt a nyolcadikon nem hiszem, hogy nagyon örülnének a szomszédok, ha nekiállnék labdázni” – fogalmazott mosolyogva.

Hozzátette, hazaérkezése után beszerzett egy szobabiciklit, és rendszeresen használta edzésre a lépcsőházat is, a kéthetes karantén leteltét követően viszont már egészségügyi sétákat is beiktat a napi programba, sőt a labda is egyre többször előkerülhet.

Azzal számol, hogy körülbelül három hét alatt tudná visszanyerni formáját, de egy-két nap kiesés is három hónappal érhet fel, szóval nagyon „rajta van az ügyön”.

További tartalmak