Továbbra is Ruben Wolochin edzi a kaposvári férfi röplabdázókat

A következő szezonban is az argentin Ruben Wolochin irányítja a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapatát.

A bejelentés kapcsán Demeter György, a kaposváriak szakmai igazgatója az MTI-nek azt mondta, a szakember személyében tavaly nyáron nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező edzőt szerződtettek, aki mellett a fiatalok fejlődése töretlen volt, ezért döntöttek kontraktusa meghosszabbítása mellett.

„A következő szezonban is a már nálunk lévő magyar mag köré szeretnénk csapatot építeni, látjuk benne a potenciált, hogy egy-két rutinos külföldivel kiegészülve a Bajnokok Ligája selejtezőjében is helyt tud állni” – jelentette ki Demeter György.

Ez utóbbi kapcsán – a kaposváriak a magyar szövetség döntésének értelmében a következő idényben a BL-selejtezőjében szerepelhetnek – Demeter kijelentette, korábban már többször felvetődött, hogy megméressék magukat a legrangosabb európai sorozatban, ám a Kaposvár Aréna tavaly nyári átadásával mostanra lettek meg az ehhez megfelelő infrastrukturális feltételek.

„A szövetség mellett az Extraliga többi klubja is támogatta az elképzelésünket, ezért szeretnénk köszönetet mondani. Nagy büszkeség a városnak, hogy a BL-ben szerepelhetünk majd” – fogalmazott az edzőként 11-szeres magyar bajnok Demeter György.

Wolochin tavaly nyáron szerződött a somogyi csapathoz, mellyel a Magyar Kupában bronzérmet nyert, az idő előtt véget ért bajnokság alapszakaszában pedig ugyancsak harmadik helyen állt.