Musorujsag
Élő Eredmények

Akárcsak játékosként, mély vízben bizonyítana a nyíregyházi röplabdaedző

Akárcsak játékosként, mély vízben bizonyítana a nyíregyházi röplabdaedző

M4 Sport
Akárcsak játékosként, edzőként is egyből a mély vízben találta magát Németh Szabolcs, a Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapatának edzője, aki néhány hét tapasztalatából is sokat tanult.

Még egy év sem telt el azt követően, hogy a Kazincbarcika játékosaként bajnoki címet ünnepelt, mikor Hollósy László távozásakor átvette a szabolcsiak irányítását Németh. Az M4 Sport megkeresésére elárulta, korábban is készült az edzői pályára. Tavaly hosszú távú szerződéssel csatlakozott a szakmai stábhoz, ami mellett lehetősége nyílt az A licences tanfolyam elvégzésére.

Aztán „a sors úgy hozta, hogy előre kellett lépnem. Még akkor is – hogyha ki is kell mondani –, nem feltétlenül voltam erre készen. És még nem is vagyok teljesen kész, kiforrott edző” – jelentette ki. Ugyanakkor hozzátette, nem ismeretlen számára a helyzet, hiszen játékosként is a mély vízbe dobták.

A végül lezárt szezon félbeszakítása előtti hetek is jó tanulsággal szolgáltak már számára. A mérkőzésekre való felkészüléshez, az edzések levezetéséhez jól jön a játékostapasztalat, de nem tagadta,  a meccselést még tanulnia kell. A jól időzített időkérésekben, éles helyzetben adott, a játékszituációnak megfelelő utasításokban, a cseréknél viszont csak a találkozókon tud fejlődni.

Érzi, hogy a hazai élvonal egyik legerősebb klubjának kispadja nagy a felelősséggel és nyomással jár, de kezelnie kell a rá nehezedő eredménykényszert.

Németh elmondta, a keret kész a következő évadra. Célja az erős csapategység kialakítása, így az erősítéseknél is fontos szempont volt a személyiség. Az utóbbi időben már közös edzéseket is tartott, de nagyon várja, hogy elkészüljön a leendő kiírás, hogy ahhoz igazítva elkezdhessék a felkészülést.

 

A teljes beszélgetés a videóra kattintva hallgatható meg:

További tartalmak