Musorujsag
Élő Eredmények

Visszalépett a BL-től a Kaposvár röplabdacsapata

mti
A Fino Kaposvár koronavírusos megbetegedések miatt visszalépett a férfi röplabda Bajnokok Ligája jövő heti selejtezőtornájától.

A somogyi klub közösségi oldalának vasárnapi bejegyzése szerint a nemzetközi szerepléshez szükséges, pénteken elvégzett PCR-teszt három játékos esetében hozott pozitív eredményt. A vezetőség úgy döntött, hogy a megbetegedések, egy korábban megfertőződött játékos ütemezett visszatérése, valamint Horváth Kristóf sérülése miatt a csapat nem tudja vállalni a részvételt.

A Kaposvár többszöri halasztás után jövő kedden és szerdán játszott volna Romániában a selejtező utolsó fordulójában a házigazda CSM Arcada Galati, illetve a lengyel Jastrzebski Weigel csapatával. A visszalépés miatt a somogyiak átkerülnek a CEV Kupába, ahol a spanyol CV Guaguas Las Palmas lesz az ellenfelük.

A magyar együttes fertőzött játékosai karanténba vonulnak, a negatív teszttel rendelkezők pedig folytatják a munkát, ám a klub kezdeményezi az idei évre tervezett valamennyi bajnoki mérkőzésének elhalasztását, a Magyar Kupa-negyeddöntő decemberi meccseit – a székesfehérvári MÁV Előre ellen – viszont le akarja játszani.

További tartalmak