Nagy csatában szerzett előnyt a Kaposvár az Extraliga elődöntőjében

A Kaposvár nagy csatában, 3-2-re nyert vendége, a MAFC ellen a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének első, csütörtöki mérkőzésén.

Extraliga, elődöntő, 1. mérkőzés:
Fino Kaposvár - MAFC-BME 3-2 (20, 26, -22, -18, 10)
a legeredményesebb játékosok: Bögöly 20, Horváth K. 17, Melnyikov, Makarov 12-12, illetve Georgijev 24, Csoma 22, Mihaljev 17

A két együttes alapszakasz-mérkőzéseit mindkétszer a hazai pályán játszó együttes nyerte: Budapesten 3-1-es MAFC-, Kaposváron 3-0-s somogyi siker született.

A vendégek mindössze tízen utaztak el az elődöntő első mérkőzésére, ám a játékosként Bajnokok Ligája-győztes vezetőedző, Nagy Péter minden kezdőjátékosára számíthatott.

Az első szettben a Magyar Kupa-ezüstérmes hazaiak dolgát alaposan megnehezítette a MAFC, de a játékrész derekán Ruben Wolochin tanítványai ritmust váltottak, néhány jó nyitásnak köszönhetően pedig többpontos előnyt alakítottak ki, amit meg is őriztek a végéig.

A második játszmát jól kezdte a fővárosi csapat, amelyben Csoma Krisztián szállította a pontokat. Amikor egymás után többször is hibáztak a vendégek, fordított a Fino, de ezúttal volt válasza a MAFC-nak, amely 21-19-re ellépett. A hajrában így is a kaposváriaknak voltak szettlabdái, amelyek közül a negyediket kihasználva megduplázták előnyüket.

A harmadik etap elején mindent egy lapra feltéve rohamozott Nagy Péter együttese, amelyben Csomának ezúttal társai is voltak a pontszerzésben, ennek az eredménye pedig hétpontos előny lett. A játékrész derekára magára talált a házigazda, a MAFC ráadásul 21-17-es vezetésénél sárga-piros lapos büntetés miatt elveszítette Mihaljevet: a bolgár ütőjátékos előbb dühében rácsapott a bírói emelvényre, majd "átörült" az ellenfél térfelére, ami szabálytalan, ezért szankcionálta őt Horváth Miklós játékvezető. A budapestiek ennek ellenére is szépítettek.

A negyedik felvonás az előzőhöz hasonló forgatókönyv szerint indult: a remekül blokkoló és szerváló MAFC 8-2-re, majd 14-8-ra is vezetett. Wolochin a túloldalon cserékkel próbált frissíteni, de nem találta ellenfele játékának ellenszerét a Kaposvár, így közel kétórányi küzdelem után következhetett a döntő szett.

A rövidített szettben az első kettőben látott teljesítményét másolta a somogyi együttes, a fővárosi játékosok pedig megint sokat rontottak, így a térfélcserénél hárommal vezettek a hazaiak. Fórjukat a fordulás után meg tudták őrizni Horváth Kristófék, így ha nehezen is, de megnyerték a 132 perces összecsapást.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc második összecsapását vasárnap rendezik Budapesten. A másik ágon a kupagyőztes Pénzügyőr és a Kazincbarcika találkozik, az első találkozót szombaton játsszák.